Így változik a közlekedés rendje
A 39. Formula 1 Magyar Nagydíjat 2024. július 18-21. között rendezik a mogyoródi Hungaroringen. Az esemény rendőri biztosítását idén is a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre, melyben a korábbi évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt.
A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók, ami a település és a környék forgalmát erősen leterheli. Kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, mindenki a szokásosnál nagyobb türelemmel közlekedjen!
A versenypálya környékén és az odavezető utakon 2024. július 18. reggeltől 2024. július 22-én reggelig megállási tilalom lesz érvényben.
A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.
A rendezvény ideje alatt, a 2024. július 18-19-20-21. napon a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:
o Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú lesz a forgalom, azonban a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypályától kifelé közlekedhetnek a járművek.
o Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton -ahogy az adott közlekedési helyzet engedi- szintén kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig onnan kifelé haladhatnak az autósok.
o A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba -csak a főbejárat felé-, délután szintén egy irányba, a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni.
o Az M3-as autópálya 19200-as méterszelvényében lévő kihajtótól a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a ring felé lehet közlekedni.
o Az Aquaréna és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz.
o A Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felől (7-es és 6-os kapu felé) egy irányban haladhatnak az autósok, a versenyek végén megfordul a forgalmi rend.
o A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból Csömör irányába közlekedhetnek, azonban a forgalom függvényében a távozási irány a 6-os kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába változhat
o A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban és délután kifelé, egyirányú lesz a forgalom.
o A versenyt követő ürítés a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 és Gratis 2 parkolóból Csömörön keresztül, a Gratis 3 parkolóból az pedig Mogyoródon keresztül történik.
A Kerek-tótól a versenyt követően két irányban lehet közlekedni: az M3-as autópálya, vagy Mogyoród felé. A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalán keresztül.
Tömegközlekedéssel a H8 HÉV-vel lehet kijutni a versenypályához. A HÉV kerepesi megállójától ingyenes buszok szállítják az érdeklődőket a Hungaroring 3. számú kapujáig, ahonnan minden nézőtéri hely elérhető. A délutáni órákban az ingyenes buszok viszik a nézőket a gödöllői MÁV, illetve HÉV megállóba.
A versenyhétvégén, a futamot követően, a forgalom függvényében dönt a rendőrség az utak egyirányúsításáról. A folyamatosságot minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Figyeljék a rendőrök jelzéseit!
Kérjük a rendezvényre kilátogató közönséget, számoljanak azzal, hogy a beléptetés hosszabb időt vesz igénybe, ezért időben induljanak el!
A beléptetéssel kapcsolatos szabályokról a Hungaroring Sport Zrt. honlapján tájékozódhatnak.
Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben állatot, értékes tárgyakat, iratokat, semmiképp se hagyjanak!
Felhívjuk a figyelmet, hogy a rendőrség a forgalom függvényében további korlátozásokat vezethet be, forgalmirend-változtatásokat hajthat végre. Emiatt kérjük a látogatókat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, fokozott figyelemmel közelítsék meg a rendezvény helyszínét, illetve mindig a rendőrök iránymutatása szerint járjanak el.
A versenypálya közelében 2024. július 18-22. között ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé.
Forrás: police.hu
Az olaszoknál mostantól nincs pardon: aki egyszer már lebukott ittasan a volán mögött, annak be…
Az M4-es autóút vecsési csomópont szakaszán júliusban három ütemben felújításokat hajtanak végre, emiatt a reptérre…
Július 5-től 24-ig az 1-es villamos rövidített útvonalon halad. A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó…
Egészen ideáig még meg lehetett úszni egy adminisztrációs költséget, de mostantól már akkor is fizetni…
Több mint 16 ezer életveszélyes Volkswagen autó cirkál jelenleg is az utakon. A gyártó már…
Magyarországon 65 098 új személyautót helyeztek forgalomba az idei első hat hónapban, 4,3 százalékkal többet,…