Hatalmas fejlesztést hajtott végre a horvát rendőrség idén, miután évek óta folyamatosan fejleszti a közúti sebességmérőkamera-rendszereit. Az elmúlt években 1700 készüléket üzemeltek be mintegy 500 helyszínen – írta a VG.hu.
Idén minden eddiginél okosabb eszközöket telepítettek az utakra. A modern, két irányban is mérő traffipaxok nemcsak a sebességet figyelik, hanem a többi szabálysértést is. Egyenes úton – még rossz látási viszonyok esetén is – képesek akár 600 méteres távolságból is bemérni a száguldozókat, de azt is észreveszik, ha valaki vezetés közben telefonál, vagy nincs bekötve.
Még a rendszámukat eltakaró motorosokra is gondoltak a fejlesztők. A kamerák ugyanis, ha ilyet észlelnek, azonnal értesítik a legközelebbi járőrt, aki ezután leállítja a motorost.
A rendszerek telepítése év elején kezdődött, és az illetékes szervek közleménye szerint júniusra minden kamera élesedett. A legtöbb egységet a tengerparti megyék és a turisztikailag legfrekventáltabb helyek útjaira telepítették, ám sok kamera került az autópályákra is.
Erre kell figyelni: Kontrola brzine
A horvát szabályok értelmében a sebességmérő kamerákat mindig közúti táblával kell jelezni. Ezért a szemfüles sofőrök még időben reagálhatnak, ha meglátják az út mentén a „kontrola brzine” feliratot. Ezek a táblák általában egy kilométerrel a berendezések előtt vannak felszerelve, de a terepviszonyok függvényében ez változhat. Fontos viszont megjegyezni, hogy ezek a táblák nem minden esetben jeleznek valódi sebességmérést, sok esetben ugyanis csak forgalomlassítási céllal helyezik ki őket.
Ha a szabálytalan autóst mégis lefotózzák, akkor belföldre egy héten, külföldre pedig két héten belül küldik a büntetést. A sebességhatár enyhe, legfeljebb 15 százalékos túllépéséért 30 eurós bírság jár, de a sofőröknek ugyanennyit kell fizetniük akkor is, ha nincsenek bekötve. Vezetés közbeni telefonálásért már 100 eurós bírság jár, ahogy a megengedett sebesség 25 százalékkal való meghaladásáért is. Aki ennél is gyorsabban száguld, az 300 eurós csekkre számíthat.
Ha rendőr állítja le az autóst, és több súlyos szabálysértést, esetleg komoly ittasságot is megállapít, akkor a kiszabható bírság összege akár a 4000 eurót is elérheti.
Sok a civil rendőrautó
A horvátok egyébként továbbra is elnézőbbek az enyhén ittas vezetőkkel. A rendőrök 0,5 ezrelékes véralkoholszintig nem büntetik a 24. életévüket betöltött autósokat. A megengedett alkoholszint felett viszont hazánkhoz hasonlóan ott is drákói a szigor, ahogy a 24 évnél fiatalabb ittas sofőrök esetében is.
Érdemes azt is észben tartani, hogy a horvát utakon sok az álcázott rendőrautó is, melyekkel a forgalomból vadásszák ki a szabálytalankodókat.
Forrás: autoszektor.hu Kép: illusztráció
Erre érdemes figyelni, hogy elkerüljük a nagy kiadásokat Szeretne utólagosan felszerelni egy vonóhorgot - például…
A rendőrség augusztus 4. és 10. között Magyarország egész területén sebességellenőrzést végez. A gyorshajtók kiszűrése…
Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…
Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…
Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…