Categories: Könyvelés

Egy ügyletről egyféle bizonylat!

Hihetetlen! 2024-ben még mindig akad olyan taxis vállalkozó, aki nincs tisztában a számla és a nyugta közötti különbséggel, sőt együtt alkalmazza a kettőt!

 

Történt, hogy kollégánk a 2023-as évben minden bevételét rendben beütötte a pénztárgépébe. Azokat is, amelyekről egyébként online számlát állított ki. Az év végi bevalláskor aztán kérdőre vonta könyvelőjét, hogy az adóbevallásában miért szerepel jóval magasabb összeg annál, mint amit a saját nyilvántartása indokolna.

Hosszas nyomozás után derült ki az ok: a többlet pontosan annyi volt, mint a beküldött számlák összege. Ezek a tételek tehát duplán érkeztek be az adóhatósághoz. A vállalkozó szerencsésnek érezhette magát, hogy az éves áfa-határt még ezzel a hibás eljárással sem lépte át…

Főszabály szerint az adóalanynak a szolgáltatásról számlát kell kibocsátania. Olyan ügyfél (utas) részére, aki nem igényli a számlát, nyugtát kell adni. Külön rendeletben meghatározott feltételek mellett (például taxis vállalkozók esetén) a nyugtaadást pénztárgéppel kell teljesíteni.

 

Tehát egy ügyletről egyféle bizonylatot – számlát vagy nyugtát – kell kibocsátani.

 

2020. július 1-jétől a számlákat vagy elektronikusan online kapcsolaton keresztül kell kiállítani, vagy a kézzel kitöltött papír alapú számlát utólagosan feltölteni a NAV felületén.

 

Ha az adózó a számla beküldése mellett továbbra is állít ki pénztárgépes nyugtát a fuvardíj ellenértékéről, akkor az értékesítés adatai az online számlaadat-szolgáltatás és az online pénztárgép útján is megérkeznek a NAV-hoz.

Ezért a számlával bizonylatolt ügylet ellenértékéről az online pénztárgéppel már semmiképpen se állítsunk ki nyugtát!

 

-oli-

 

Double D

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

15 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

2 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

3 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

3 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

4 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

5 nap ago