A legjobb stratégia nem lépést tartani a változásokkal, hanem diktálni a trendeket – mondta Nagy Elek, aki a Főtaxi tulajdonosa, amely cégcsoportja, a Lexholding Zrt. része. A velük partnerségben piacra lépő Uber csütörtökön nyomta meg a startgombot.
Az ennek apropóján szervezett sajtótájékoztatón az üzletember elmondta: fejükbe vették, hogy megreformálják a taxis piacot, együttműködve az applikációalapú személyszállítás technológiájának úttörőjével, az Uberrel.
A nagyvállalkozó szerint a két cég, a Főtaxi és az Uber együtt többre megy a hazai piacon, mint külön-külön. Nagy Elek előrebocsátotta, az F-Mobilitás Kft.-n keresztül, ami a Főtaxi leányvállalata, kiváló feltételeket kínálnak az utasoknak, de a sofőröket is olyan csomaggal várják, hogy valóban érdemes legyen hozzájuk csatlakozni. Ehhez kapcsolódóan az Index értesülését is megerősítették:
AZ ELSŐ HÁROM HÓNAPBAN JUTALÉKMENTESEN DOLGOZHATNAK A FELTÉTELEKNEK MEGFELELŐ SOFŐRÖK.
Az utasoknak is szól ajánlat: június 30-ig három alkalommal ingyenesen próbálhatják ki a szolgáltatást 5000 forintos értékhatárig.
Kardos Eszter, az Uber Magyarország vezetője kiemelte: megbízható, kényelmes, biztonságos szolgáltatást nyújtanak. Hangsúlyozta, hogy az Uber 10 ezer városban érhető el szerte a világon, havi 150 millió utast szolgálnak ki. Kardos szerint jelzésértékű, hogy csak tavaly 100 ezerszer nyitották meg az alkalmazást Magyarországon, miközben nem is volt elérhető itthon az Uber.
Az F-Mobilitás Kft.-t vezető Reich Ádám lapunk érdeklődésére elmondta: a partnerség ellenére a Főtaxi és az Uber versenytársak maradnak. Ami pedig a versenyfutást illeti a kvalifikált sofőrökért, a szakember hisz a piac önszabályozó működésében. Annyian lesznek a volán mögött, ahány emberre valóban szükség van. Reich szerint az Uber kiszámítható és versenyképes keresetet kínál a csatlakozó sofőröknek, nem véletlen, hogy mintegy 3000-en kezdték meg a regisztrációs folyamatot
Ez már csak azért is jelzésértékű, mert a teljes taxis piacon elvileg mintegy 6500 sofőrt tartanak nyilván. Reich Ádám arról számolt be, hogy tapasztalt sofőrök éppúgy aktívan érdeklődnek, mint pályakezdő fiatalok.
Kardos Eszter ezt azzal egészítette ki:
a technológia mellettük szól, ezen a piacon a kulcskérdés az, hogy az utasok és a sofőrök összekapcsolása hogyan történik.
Az Uber magyarországi vezetője szerint arra a kérdésre, hogy mennyit keres a sofőr, illetve mennyit vár az utas, egyaránt versenyképes a válaszuk.
Az Index érdeklődésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke korábban úgy értékelte az Uber nagy visszatérését, a versenyt a Bolttal, illetve az ok-okozati összefüggéseket a szegmens egészében, hogy
józan ésszel is kiszámítható, hogy átrendeződik a piac.
A tőkeerősebb cégek még nagyobbak lesznek, a közepes és kisebb fuvarszervezők pedig a piacon maradásért küzdenek, amíg a lehetőségeik és a forrásaik erre fedezetet nyújtanak.
Forrás: index.hu Képek: taxisokvilaga.hu
Az olaszoknál mostantól nincs pardon: aki egyszer már lebukott ittasan a volán mögött, annak be…
Az M4-es autóút vecsési csomópont szakaszán júliusban három ütemben felújításokat hajtanak végre, emiatt a reptérre…
Július 5-től 24-ig az 1-es villamos rövidített útvonalon halad. A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó…
Egészen ideáig még meg lehetett úszni egy adminisztrációs költséget, de mostantól már akkor is fizetni…
Több mint 16 ezer életveszélyes Volkswagen autó cirkál jelenleg is az utakon. A gyártó már…
Magyarországon 65 098 új személyautót helyeztek forgalomba az idei első hat hónapban, 4,3 százalékkal többet,…