Döntött az Európai Parlament: nehezebb lesz a jövőben megúszni az autósoknak, motorosoknak és minden más közúti közlekedőknek a külföldön elkövetett szabályszegések következményeit – írja a pénzcentrum.hu.
Az EP 570 szavazattal, 36 ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadta “A közlekedési szabálysértésekkel kapcsolatos információk határokon átívelő megosztására” vonatkozó új szabályokat, amelyek a nemzeti hatóságok közötti automatizált információcsere mellett új kölcsönös segítségnyújtási eljárásokat vezet be az elkövető azonosítására és a pénzbírságok megfizetésének kikényszerítésére – olvasható a portálon.
Még a mostani döntés előkészítésének időszakából származó adatok szerint a külföldi járművezetők által elkövetett szabálysértések mintegy 40 százaléka maradt évente következmények nélkül. Vagy azért, mert nem sikerült azonosítani a szabálysértőket, vagy azért, mert különböző okok miatt nem hajtották be tőlük a bírságot. A Strasbourgban a napokban módosított szabályok az EP tájékoztatása szerint a jövőben hatékonyan kezelik majd ezeket a problémákat, egyszersmind javítják az uniós országok közötti együttműködést.
Az már egy ideje egy összeurópai célkitűzés, hogy 2019-hez képest 2030-ra a felére csökkenjen a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak és súlyos sérültjeinek a száma.
Forrás: 24.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…