Az Európai Unióban vásárolható új autókban júliustól kötelező lesz az úgynevezett EDR, vagyis a feketedoboz használata. Krepsz Zoltán, Az Autó című lap főszerkesztő-helyettese elárulta az Infostartnak, hogy mire lesz jó az újítás.
Júliustól az autókban is bevezeti a feketedoboz használatát az Európai Unió, az újítás értelmében az úgynevezett EDR nélkül már nem is lehet regisztrálni új autókat – tisztázta Krepsz Zoltán, Az Autó szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban.
A szakértő emlékeztetett, hogy eddig csak a repülők és egyes hajók voltak felszerelve az angol rövidítés szerint EDR elnevezésű eseményrögzítő készülékkel.
Ez külön nem vesz fel hangot úgy, mint a pilótafülkében a repülőgépeknél, az utastéri beszélgetést nem rögzíti. Ez egy olyan eszköz, amit alapesetben a légzsák vagy az övfeszítő vezérlése hoz működésbe, és a baleset előtti és utáni pillanatokat rögzíti, a legfontosabb olyan adatokat, amelyeket egy baleseti vizsgálatnál fel lehet használni, és amikkel konkrétan lehet tisztázni bizonyos eseményeket – részletezte az autós szakértő, hozzátéve, hogy az eseményrögzítő készülék nem kommunikál vezeték nélkül semmilyen más eszközzel, és profilozni sem lehet.
Krepsz Zoltán elmondta, hogy a feketedoboz sokkal több információt hordoz egy menetrögzítő kameránál. Az EDR esetében ugyanis az autók paramétereinek rögzítése a lényeg. Bár, mint mondta, a kamera is hasznos bizonyos esetek elemzésénél, de nem tud rögzíteni olyan adatokat, amelyek például az autó GPS-koordinátáit mutatják, a gáz- vagy a menetpedál állását, a sebességet, az időt, a különböző vezető-segédrendszerek működését. „Pontosan azokra az adatokra van szükség – megjegyzem, ugyanúgy, mint a repülőgépeknél –, amelyeket nem tudnak a tanúk, az autó utasai, az autó vezetői elmondani a balesetnél” – fejtette ki.
A feketedoboz bevezetésének folyamata 2019-ben indult, amikor született egy EU-rendelet arról, hogy több más kötelező kiegészítő mellett be kell az autóba majd építeni az EDR-t is. A rendelet 2022-ben hatályba lépett, azóta az új és az újonnan fejlesztett autóknak már része. Júliustól az Európai Unió területén belül regisztrált, vagyis eladható személyautókba kötelező lesz beszerelni a készüléket.
A szakértő elmondta, hogy a jogalkotókon múlik majd, hogy hogyan lehet az adatokat kinyerni a készülékekből, de meglátása szerint nincs oka attól félni a sofőröknek, hogy minden egyes szabálysértésért előveszik őket.
Én hallottam olyat, hogy ha valaki megpiszkálja ezt a készüléket, akkor a műszaki vizsga nem lesz érvényes az autóra. Meglátjuk, mi fog ebből kisülni – mondta Krepsz Zoltán, és hozzátette, nem lehet megfigyelni vele embereket, nem lehet profilozni sem.
Forrás: index.hu Kép: illusztráció
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…
Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…
Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…
Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…
Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…