Categories: Hírek

A Tesla újabb lufija pukkadt ki

Újabb tervének fordított hátraarcot a Tesla, helyette azonban valami mással készül. Most az eddiginél is jobban az önvezetés kerülhet fókuszba.

 

Korábbi ígéretével ellentétben mégsem fog évente 20 millió autót gyártani a Tesla. Elon Musk, a cég vezérigazgatója az elmúlt években többször azt tűzte ki célul 2030-ra, hogy kétszer annyi autót szállítson le, mint a világ legnagyobb gyártója, a Toyota.

Reuters értesülései szerint a Tesla irányt váltott, így ahelyett, hogy egy új, legfeljebb 25 ezer dollárba, mostani árfolyamon 8,8 millió forintba kerülő modellt dobna piacra, inkább az önvezető technológiára helyezi a hangsúlyt. Tervei szerint az amerikai gyártó augusztus 8-án be is mutatja a robottaxiját.

Musk a napokban a párizsi Viva Technology konferencián egy videós bejelentkezésben úgy fogalmazott, hogy mind a vállalat robottaxija, mind pedig humanoid robotja, az Optimus „hihetetlenül mélyreható” lesz a Tesla számára. Az eseményen a márka olcsó autóit firtató kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni a milliárdos üzletember, aki a hírek szerint még április elején elvetette az ötletet.

 

Úgy tudni, a Tesla azt tervezi, hogy új modellek bevezetése helyett jelenlegi kínálatát tenné megfizethetőbbé. „Bár a vállalat azt ígéri, a jövőben megfizethetőbb modelleket vezet be, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy 25 ezer dollárba kerülő autókat kínál majd” – nyilatkozta Sandeep Roo, a Tesla-részvényes Leverage Shares vezető kutatója.

Forrás: vezess.hu kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Ady Endre: Karácsony

I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…

12 óra ago

Áramszünet miatt bénultak meg autók

A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…

19 óra ago

A Volkswagen szerint az olcsó autóknál fenntarthatatlan lesz a belső égés

Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…

2 nap ago

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

3 nap ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

3 nap ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

3 nap ago