Categories: Hírek

Norvégiában már az eladott új autók 90%-a elektromos

Mégis alig csökken az ország benzinfogyasztása

 

Norvégia a világ egyik leggazdagabb országa, és a kormány az utóbbi években nagy erőkkel támogatja az elektromos autók elterjedését (ironikus, hogy éppen az ország hatalmas olajbevételeiből futja ilyen akciókra). Ennek meg is van az eredménye: mivel az állami támogatással a villanyautók ára nagyon alacsony, az új autók eladásait évek óta ilyen modellek dominálják. Már 2022-ben megközelítette a 80 százalékot az eladott új autók között az elektromosak aránya, 2023-ban ez 83-ra nőtt, idén pedig már 90-nél jár.

 

Eközben az ország dízel- és benzinfogyasztása alig csökken, a Forbes tavalyi cikke szerint a 2023-as adat alig 10 százalékkal volt a villanyautós trend felfutása előtti 2017-19-es időszak átlaga alatt.

A jelenségnek több oka is van a szakértők szerint, akik egyetértenek abban is, hogy ha egy ennyire gazdag országban, nagy kormányzati befektetéssel, és a lakosság látható lelkesedése mellett is ilyen nehéz lejönni a benzinről, az világszinten még nehezebb lesz, mint eddig gondoltuk.

A benzinfogyasztás szinten tartásának egyik oka, hogy a norvégok az elektromos autó megvásárlása mellett azért jellemzően megtartják a régi, benzines járműveket is, és hosszabb utakra inkább azzal indulnak, a villanyautót megtartva a rövid távú, városi közlekedésre.

Mivel az elektromos autók töltése még ma is elég sok időt vesz igénybe, töltőállomásból pedig messze nincs annyi, mint benzinkútból, kényelmesebb és kiszámíthatóbb is ez a megoldás. Ráadásul hiába vették át a hatalmat az elektromosok az újautó-eladásokban, egy ország teljes autóflottájának cseréje hosszú időt vesz igénybe: Norvégiában a forgalomban levő 5,4 millió autónak még mindig csak a negyede elektromos vagy hibrid (Magyarországon ez az adat mindössze 6 százalék).

 

Ennél is nagyobb faktor az országos benzinfogyasztásban, hogy a személyautóknál nagyobb, hosszú távokon közlekedő járművek – például buszok és kamionok – elektromos verziói még alig-alig léteznek, és azok is elég kis hatótávúak. Az igazán nagy fogyasztóknál pedig, mint a teherszállító hajók vagy a repülőgépek, egyelőre egyáltalán nem opció az elektromos meghajtás.

Forrás: telex.hu Kép: illusztráció

 

Double D

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

22 perc ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

1 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

2 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

3 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

4 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago