Categories: Hírek

100 éves a magyar taxi

Az 1920-as években a Magyar Általános Gépgyár feladata volt a taxigyártás.

 

Korábbi írásainkban már több olyan egyedi, ritka és különleges klasszikusról írtunk, amik meghatározó szerepet töltöttek be nem csak a hazai, de az európai autózás történetében is.

A Közlekedési Múzeum raktárában őrzött kocsik közül nemrég az “Első magyar Astráról” olvashatott, viszont a mai cikk veteránjaihoz korban sokkal inkább passzolnak a századforduló postakocsiai, amik a kevés magyar tervezésű és gyártású személyautó táborát színesítik: Íme, a Magyar Általános Gépgyár automobiljai, a Magomobil és a Magotax!

Már az 1900-as évek elején felmerült az igény a bérkocsis ipar modernizálására, és, hogy az automobilt érdemlegesen is bevonják a közlekedésbe.

 

1913. december 20-án, szombaton indult útjára az első 25 darab taxi Budapesten, melyek a MARTA (Magyar Automobil Részvénytársaság Arad) emblémáját viselték.

Az akkor érvényben lévő ipartörvény értelmében a közszolgáltatást ellátó járműveknek hazai gyártásúnak kellett lenniük, ezért az első világháború után Romániához csatolt erdélyi MARTA gépkocsikat pótolni kellett.

Ezt a feladatot 1924-től a Magyar Általános Gépgyár Magomobil jelölésű autói látták el, melyek taxi változatait egy megközelítőleg 2,1 literes erőforrással látták el és Magotax néven forgalmazták.

 

Klasszik Kasztni csatornájának adott videóinterjúban Hidvégi János, a Közlekedési Múzeum muzeológusa elárulta, hogy a “Lecsaplak mint a taxiórát” kifejezés is ebből a korszakból származik.

A viteldíj mérésére használt eszköz analóg módszerekkel működött, ráadásul a szabad jelzést a sofőr kézi erővel állíthatta foglaltra.

Tudomása szerint ez az egyetlen “kék” Magotax, ami sikeresen túlélte a XX. századot. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a kommunista hatalomátvétel és azt követő államosítások idején már nem volt forgalomban.

 

Nézze meg a bemutató kisfilmet, ismerje meg a magyar autózás történetét és derítse ki, hogy mi köze egy piros autónak a “kék taxihoz”:

 

Forrás: novekedes.hu

Double D

Recent Posts

Elárasztják a Budapest környéki településeket az új trafiboxok

Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…

15 óra ago

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

2 nap ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

3 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

4 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

5 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 nap ago