Categories: Hírek

Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál

Érdekes indokkal magyarázta a viselkedését.

 

 

Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette egy taxis és egy biciklis konfliktusát. Ahogy a BpiAutósoknak küldött felvételen látszik, mindketten a Clark Ádám tér felől hajtottak be a budai Alagútba, amikor pedig a taxis a bringás mellé ért, ráhúzta a kormányt, és olyan közel előzte meg, hogy a biciklis behajlított karral is rá tudott csapni a kocsira. Utána, ahogy az a nem okos, viszont agresszív autósoknál szokás, a taxis befékezett kicsit, majd az Alagút túloldalán félreállt, kiszállt, hogy a sáv közepén állva beszélje meg a dolgot a bringással.

 

Hogy mit akart mondani neki, azt csak sejtjük, azt viszont pontosan hallhatjuk, mit mondott a kamerás autó vezetőjének: a bringás az út közepén ment, ahelyett, hogy lehúzódott volna. Annyiból igaza van, hogy a teljes útpályát nézve tényleg középen tekert a biciklis, az Alagútba tartó sávnak viszont a szélén – arról nem beszélve, hogy egy teljesen szabálytalan, a sáv közepén közlekedő biciklisre is legfeljebb egy olyan barom autós húzza rá a kormányt, akinek jogosítványt sem szabadna adni, nemhogy taxisengedélyt.

Forrás: player.hu

Double D

Recent Posts

Megújul a 6-os villamosvonal önálló budai szakasza: hétfőtől szünetel a villamosforgalom a Karinthy Frigyes úton

Korszerűbb, tartósabb és csendesebb villamospálya épül a Karinthy Frigyes úton: a BKV 2026. szeptember 28-án…

5 óra ago

Belgiumban a tizedére csökkentek a teslás balesetek az önvezetésnek köszönhetően

Úgy tűnik, Belgiumban már nemcsak az utakon, hanem a baleseti statisztikákban is látványos különbséget mutat…

5 óra ago

Újabb forgalmi változásokra kell számítani a Mester utcában

 Folyamatosan halad a Mester utca felújítása: a munkák befejeztével korszerűbb, biztonságosabb, csendesebb és zöldebb közterületet…

1 nap ago

Utálatos dolgot készül betiltani Kína

Jövő júliustól nem helyezhető forgalomba olyan autó Kínában, amelynek alapvető fedélzeti funkciói csak érintőképernyőről vezérelhetők.…

3 nap ago

Négy részletben érkezik a 20 ezer forintos dízeltámogatás, mutatjuk, kinek mikor jár a pénz

Megjelent a dízelüzemű személyautók után járó támogatás részletszabályait rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A Magyar Péter kormányfő által aláírt szabályok…

4 nap ago

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint.…

4 nap ago