Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ittasan okoz balesetet az utakon – és itt nem csupán a hatóság vagy a törvényszék által kiszabott büntetésről van szó. Ahogyan arra a 112press.hu felhívta a figyelmet, a hatályos törvényben az is szerepel, hogy a biztosító az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a vezetőtől, ha „alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban” ült volán mögé.
Ugyanígy a biztosítottat is kötelezheti a kártérítési összeg megfizetésére, amennyiben ilyen személynek adta át a gépjármű vezetését. Ez azonban nem minden esetben fedi a teljes kárösszeget – például abban az esetben, ha egy vadonatúj Ferrarit tört össze.
A felső értékhatárt, ameddig a biztosító érvényesítheti a követelését, 5 millió forintnál húzták meg. Ha a baleset következtében életét veszti az ittas sofőr, a biztosító nem léphet fel kártérítési igénnyel az elhunyt biztosított örököseivel szemben.
Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció
Csaknem két hónapra hétköznaponként is megnyílik a Pesti alsó rakpart. A mozogni és kikapcsolódni vágyók…
Folytatódik a nagykörúti villamosvonal modernizálása: a korábbi terveknek megfelelően idén nyáron a Szent István körúti,…
Nem árulunk el újat azzal, hogy aki B osztályú vezetői engedélyt, azaz a köznyelvben B…
Komoly döntés előtt állnak azok, akik új autó vásárlását fontolgatják, de a használt piacról is…
Tisztelt Kollégáim! Ez úton tudhatom veletek, hogy Kanell István kollégánk, hosszan tartó betegséget követően, május…
Egy éve, 2024 júniusában, nyolc év szünet után hatalmas akciókkal tért vissza az Uber Budapestre. Előbb ingyenes…