Categories: Hírek

Fordulat jöhet a villanyautózásban, itt már lassítanák az átállást

Az amerikai autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást.

Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.

A nagy autógyártó konszernek munkahelyek megszűnésére hívták fel a figyelmet az elektromobilitás túlzottan gyors kötelező bevezetése esetén. A nagy amerikai gyártók, a General Motors, a Ford és a Stellantis mind arra figyelmeztettek, hogy nem lesznek képesek flottáikat gyorsan és nyereségesen átállítani elektromos modellekre.

 

Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) szóvivője vasárnap közölte, hogy felülvizsgálat alatt áll a véglegesnek szánt rendelettervezet.

Elmondta, hogy hivatala a légszennyezés és az éghajlatváltozást befolyásoló tényezők csökkentésével együtt a családok számára gazdasági előnyöket biztosító, egyúttal könnyen megvalósítható megoldás kidolgozása mellett kötelezte el magát.

 

A gyártók támogatják azt a korábbi elgondolást, hogy 2030-ra 50 százalékra növeljék az e-autók arányát az új autók értékesítésében. A kormány nemrégiben 67 százalékot helyezett kilátásba 2032-re. A jelenlegi arány kevesebb mint 8 százalék. A Tesla viszont még ennél is szigorúbb célokat szorgalmaz: 2032-re 69 százalékos, 2035-re pedig 100 százalékos piaci részarányt az elektromos autóknak.

A Ford eladásaiban jelenleg az elektromos autók négy százalékkal, a GM eladásaiban pedig három százalékkal képviseltetik magukat. 

A pick-up és SUV modellek viszont a Ford eladásainak 59 százalékát, a GM eladásainak 46 százalékát adják.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

 

Double D

Recent Posts

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

7 óra ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

2 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

2 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

2 nap ago

Hétvégén ismét felborul a megszokott közlekedés Budapesten

A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten…

3 nap ago

Megemelték a Flórián téri felüljárót

Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új…

4 nap ago