Categories: Hírek

Egy telefon mentette meg a taxis és utasa életét

Egy taxisofőr és utasa is az életét köszönheti a GYSEV Vészhelyzet esetén értesítendő táblájának, illetve egy szemtanú lélekjelenlétének – hívta fel a figyelmet a Kisalföld.

 

Tavaly egy decemberi estén egy soproni taxisofőr utasszállítás közben rossz helyen kanyarodott be, és ezért ráhajtott a Sopron–Baumgarten közötti vasúti pályára. Hetven méteren keresztül ment a síneken, amíg el nem akadt az autó. Az esetet észrevette egy közeli éjjel-nappali bolt eladója, aki felhívta a vasúti átjáróban található, Vészhelyzet esetén értesítendő táblán feltüntetett telefonszámot.

Forrás: Facebook/GYSEV

 

Épp cigarettázni indultam ki a boltból, amikor láttam, hogy a taxi a sínekre hajt. Villámgyorsan átfutott az agyamon, hogy ebből hatalmas katasztrófa lehet, ha jön egy vonat. Bezártam az üzletet, a vasúti átjáróhoz siettem, és felhívtam a táblán látható telefonszámot. Sikerült beszélni a GYSEV munkatársával, aki rögtön intézkedett. Nem először hívtam a telefonszámot, máskor is előfordult, hogy tárcsáztam, ha valamilyen üzemzavart tapasztaltam – mondta el Derdák Tibor, a bolt dolgozója a Kisalföldnek.

A telefonhívást követően a vasúttársaság forgalomirányítója azonnal leállította a forgalmat Sopron és Baumgarten között. A taxisofőr és utasa ennek köszönhetően sérülés nélkül szállhatott ki a kocsiból, amit végül a katasztrófavédelem szakemberei mentették ki a sínek fogásából – tájékoztatott a portál.

 

Az eltévedt gépjárműben tartózkodó két személy közvetlen életveszélyben volt, mivel a sötétben a vágányon lévő akadályt nehezebb észlelni a mozdonyvezetőknek – mondta a Kisalföldnek Dávid Béla, a GYSEV Zrt. biztonsági vezetője. Hozzátette: a vonatok érzékelésére alkalmas áramkört az autó gumikereke nem működtette, így a vágányon észrevétlenül maradva az ütközés elkerülése csak a szerencse kérdése lett volna.

A taxis nem mindennapi cselekedetével nemcsak a saját és utasa, hanem a vonaton tartózkodók testi épségét is veszélyeztette volna – hangsúlyozta a biztonsági szakember

A vasúttársaság tavaly jelentette be, hogy vonalhálózata valamennyi vasúti átjárójában elhelyezte a kis zöld táblákat, amelyek egy telefonszámot és az átjáró pontos behatárolására szolgáló jelzést is tartalmazzák. Így telefonon azonnal és közvetlenül elérhető a forgalomirányító, aki szükség esetén meg tudja állítani a vasúti forgalmat – emlékeztetett a portál.

 

A GYSEV Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a vasúttársaság vonalhálózatának egyes helyszínein található figyelmeztető táblák különböző telefonszámokat tartalmaznak, attól függően, hogy melyik központból irányítják az adott szakaszt.

Forrás: magyarnemzet.hu Képek: Facebook/GYSEV

 

OldA

Recent Posts

2,5 millió autóst érint negatívan az októbertől érvényes új rendelet

De van egy jó hírünk is. Két és fél millió ember életét befolyásoló döntés eléggé…

16 óra ago

Siessen, kifulladhat az e-autó pályázat

Már több, mint hatezren pályáztak az e-autóra, a kifizetések folyamatosak, már csak 3,2 milliárd maradt,…

16 óra ago

Viber-csoportban szervezett fuvarokat – rendszámlevétellel végződött a rajtaütés

Illegális „taxist” leplezett le a BKK: az engedély nélkül dolgozó sofőr egy népszerű mobiltelefonos alkalmazással…

1 nap ago

Szigorít a NAV júliustól: 100 ezres bírság járhat a bliccelő munkáltatóknak

Mulasztási bírságra számíthat, aki nem rendezi a munkavállalói jogviszonyát. Július elsejétől bővül a Nemzeti Adó-…

2 nap ago

Jövő évtől az autó üzembentartója felel azért, hogy mindenki be legyen kötve

Jövő évtől objektív felelősségi körbe tartozik a biztonsági öv használatának elmulasztása. A gépjármű üzembentartója, illetve…

2 nap ago

Forgalomkönnyítő intézkedések jönnek a Fővárosban

 Jelenleg is számos felújítás zajlik a fővárosban, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Budapesten hosszú távon is biztonságosan…

2 nap ago