Categories: Hírek

Naposabb, szárazabb idő várható a jövő héten

A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell kisebb esőre, záporra készülni. A hőmérséklet kissé csökken, visszatérnek a gyenge éjszakai fagyok, de napközben még így is 10 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

 

Hétfőn a vastagabb frontfelhőzet keletebbre helyeződik, mögötte gomolyfelhő-képződésre kell számítani több-kevesebb napsütéssel, de naposabb időszakok, tájak a Tiszántúlon is lesznek. Délelőtt szórványosan valószínű eső, zápor, a Tiszántúlon egy-egy zivatar, majd délutántól csak néhol kell záporra számítani, akkor is nagyobb eséllyel északkeleten, illetve délnyugaton. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok között várható.
  

 

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de keleten egy összeáramlási vonal mentén több lesz a felhő, és főként ott záporok is előfordulhatnak. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a szélvédett nyugati, valamint északkeleti tájakon mínusz 1 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10-13 fok között várható.
 

 

Szerdán hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Napközben általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, de északkeleten, keleten felhősebb idő valószínű, számottevő csapadék azonban ott sem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Tiszántúlon megélénkülhet az északi szél. Hajnalban mínusz 5 és plusz 2, kora délután 7-12 fok valószínű.
Csütörtökön eleinte napos idő valószínű, de napközben nyugat, északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem várható, a déli szél a Dunántúl északi felén megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de a már hajnalban is felhősebb Nyugat-Dunántúlon plusz 1, plusz 3 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-14 fok között lehet.
 

 

Pénteken hajnalban a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. Napközben eleinte gyengén felhős, napos, száraz idő várható, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben nem lesz csapadék. Sokfelé megélénkül a délkeleti, keleti szél. A hajnali mínusz 5, plusz 4 fokról 9-14 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
   

Szombaton döntően erősen felhős vagy borult időre lehet számítani helyenként kisebb esővel, záporral. A keleti, délkeleti szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között, a csúcsérték 6-13 fok között valószínű.
  

Vasárnap erősen felhős idő várható helyenként kisebb esővel, záporral. A légmozgás mérsékelt marad, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-12 fok között alakul.

MTI

 

OldA

Recent Posts

Változás jön a magyar jogosítványoknál

Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…

8 óra ago

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

1 nap ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago