Egyes országokban tilos álló helyzetben melegíteni a motort, Németországban akár 30 ezer forintos bírság, sőt, még egy büntetőpont is járhat érte. Az osztrák hatóságok is büntetnek, ilyen ügyekben akár 1,9 millió forintos bírságot is kiszabhatnak.
A hatóságok szerint azok, akik álló helyzetben járatják az autójukat, nemcsak szennyezik a környezetüket, hanem feleslegesen zajt is keltenek. De a téli hónapokban azért is büntetnek egyes országokban, ha nyári gumi van az autón, vagy ha nem takarítjuk le a havat a gépháztetőről és az autó tetejéről.
A hvg.hu azt írja, Németországban 60 eurós (23 ezer forint) bírság és egy büntetőpont járhat a téli útviszonyok melletti nyári gumis autózásért, a nem a látási viszonyoknak megfelelően megválasztott sebesség pedig 100 eurós (38 ezer forint) büntetést és szintén egy büntetőpontot hozhat magával.
Ha valaki úgy kel útra, hogy nem takarítja le a havat a gépháztetőről és a tetőről, az 25 eurós (10 ezer forint) bírságra számíthat, a nem megfelelően kivilágított autóval történő közlekedésért pedig 20 eurós (8 ezer forint) büntetést szabhatnak ki a rendőrök.
Bírságra számíthatnak azok is, akik lusták letakarítani a jeget a szélvédőről. 10 eurós (4 ezer forint) bírság jár azért, a valaki úgy autózik, hogy éppen csak minimálisan jégtelenített kis lyukakon át tekint ki a forgalomra.
Forrás: atv.hu Kép: illusztráció
Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…
Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…
Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…
A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…
Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…
Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…