Categories: Hírek

Akár háromszor annyiba kerülhet nekik a parkolás

Akinek ilyen autója van ne számítson semmi jóra

 

A lakosság nagy többsége támogatja, hogy magasabb parkolási díjat fizessenek a nagyméretű személygépkocsik után – Párizsban. A közzétett közvéleménykutatási eredmény megerősíti a Levegő Munkacsoport évek óta hangoztatott követelését, hogy ilyen szabályozást vezessenek be Budapesten is.

 

A párizsiak 61 százaléka támogatja, hogy emeljék a nehéz, nagyméretű személygépkocsik (SUV-ok) parkolási díját a súlyalapú parkolási díj bevezetését, és ez az arány 70 százalékos, ha a bevételt a közlekedés javítására fordítják vissza és a helyi lakosok mentességet kapnak. Ez az eredménye annak a közvéleménykutatásnak, amelyet az OpinionWay készített a Tiszta Városok Kampány nevű nemzetközi civil összefogás megbízásából.

A felmérés szerint a párizsiak 56 százalékának rossz a véleménye a SUV-okról. Elsősorban a túlzott területfoglalásukat kifogásolják (76 százalék), de elégedetlenek a levegőszennyezésben való szerepükkel (61 százalék), a magas szén-dioxid-kibocsátásukkal (58 százalék) és a balesetveszélyességükkel (34 százalék) is.

A tét nagy, mivel a SUV-ok akár 20 százalékkal több üzemanyagot is fogyasztanak, mint a hagyományos járművek, ütközés esetén átlagosan 30 százalékkal növelik a gyalogosok és kerékpárosok halálozásának kockázatát, továbbá nagyobb súlyuk miatt sokkal több egészségkárosító mikroszemcse kerül a levegőbe még a gumijuk kopása következtében is.

A párizsiak általában is támogatják a gépjárművek, különösen a nehezebb autók használatát szabályozó intézkedéseket, 59 százalékuk egyetért azzal, hogy korlátozni kell általában az autók számát a városban.

 

Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője elmondta:

A párizsi közvélemény-kutatás eredménye még inkább ösztönözhetné Budapest vezetőit, hogy külön parkolási díjat vessenek ki a nehéz személygépkocsikra. Ezzel követhetnék olyan városok példáját, mint Lyon, Freiburg és Tübingen, ahol már bevezették ezt az intézkedést. A SUV-ok magasabb parkolási díja társadalmilag is igazságosabb lenne, hiszen aki többet foglal el a közterületből, jobban szennyezi a levegőt, balesetveszélyesebb, annak többet is kellene fizetnie. Egy SUV használata nem alapvető szükséglet, ráadásul nem a szegények vásárolják, így nem szabad támogatni a parkolásukat sem – fejtette ki a projektvezető.

 

Idén február 4-én Párizsban népszavazást tartanak arról, hogy háromszorosára emeljék az 1,6 tonna feletti dízeles, benzines és hibrid autók, valamint a 2 tonna feletti elektromos autók parkolási díját (a lakásuk közelében parkolók mentességet élveznének). Ha a lakosság ezt megszavazza, a SUV-ok órás parkolási díja a központi kerületekben 6 euróról 18 euróra emelkedne, a külső kerületekben pedig 4-ről 12 euróra.

Forrás: penzcentrum.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

1 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

1 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

3 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

3 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

3 nap ago