Categories: Hírek

Önvezető robottaxik állhatnak munkába Horvátországban

Önvezető taxit fejleszt egy horvát vállalat. A cég főképp az elektromos sportautóival robbant be a köztudatba korábban. A terveik szerint két-három éven belül állíthatják forgalomba a robottaxikat Horvátországban, de más európai országokban is elindítanák a szolgáltatást.

 

A horvát Rimac vállalat neve elsősorban az utóbbi években megjelent elektromos sportautói miatt lehet ismerős. A mindössze 35 éves Mate Rimac nevével fémjelzett cég újabban önvezető robottaxik fejlesztésével hívta fel magára a figyelmet – írja az Autocar.

A Rimac vállalatcsoporthoz köthető, illetve a Kia által támogatott Project 3 Mobility a tervek szerint néhány hónapon belül bemutatja az első sofőr nélküli taxiját. A jármű végleges változata pedig nagyjából két év múlva készülhet el.

A robottaxi az eddig kiszivárgott információk szerint igen hatékony elektromos hajtáslánccal és tágas utastérrel rendelkezik. Emellett tudni lehet, hogy a Rimac korábban Renault Espace-ek segítségével tesztelte az önvezető technológiáját.

A vállalat tervei szerint a robottaxi-szolgáltatásuk szintén 2026-ban indul, elsőként Horvátországban. A következő években pedig kiterjesztenék Németországra és az Egyesült Királyságra is a taxiszolgáltatást.

 

A BYD szerint lehetetlen az önvezetés 

Kína vezető elektromos autógyártójának, a Szegeden gyárat építő BYD-nek az egyik szóvivője, Li Yunfei arról beszélt a CNBC újságírójának a 2023-as Sanghaji Autószalonon, hogy az önvezetés egy hamis állítás. Megjegyezte, ha például két önvezető jármű karambolozik, azt sem lehet eldönteni, hogy melyik volt a hibás.

Úgy gondoljuk, az önvezető technológia, amely teljesen független az emberektől, nagyon-nagyon távoli jövő, és teljességgel lehetetlen megvalósítani. (…) Sok évnyi belefektetett összeg után láthatjuk, hogy nem vezettek sehova ezek az erőfeszítések – idéztük a cég neve említése nélkül is valószínűleg a Teslára utaló (az amerikai vállalat rengeteg pénz fektetett önvezető technológia fejlesztésébe) szóvivőt korábban.

 

Kínában tilos önvezető autót értékesíteni a nagyközönségnek. Viszont néhány vállalatnak ideiglenesen engedélyezték, hogy egyes városokban önvezető taxikat üzemeltessenek. Ezzel szemben az idei év elején jelentette be a Mercedes-Benz, hogy elsőként ők kaptak engedélyt az Egyesült Államokban a hármas szintű önvezetésre. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk pedig egyébként is régóta próbálja népszerűsíteni az autonóm vezetést.

Forrás: haszon.hu Kép: illusztráció

 

OldA

Recent Posts

Taxis is lebukott egy kiterjedt bűnbandával

Drogterjesző hálózatot számoltak fel a békéscsabai rendőrök. A házában fogták el a bűnszervezet vezetőjét, egy…

21 óra ago

Hajmeresztő szabályokra bukkant az új KRESZ tervezetében a szakértő

Az új KRESZ-tervezet szakmai körökben is heves vitákat váltott ki. A változások között találni újszerű,…

3 nap ago

Figyelem, autósok! Új féklámpa jön 2026-tól, sokan nem is tudnak róla

Meglepő változás jön az utakon: 2026 közepétől újfajta féklámpa lesz kötelező az új autókban az…

3 nap ago

Befejezi a Model S és a Model X gyártását a Tesla

Utód nélkül nyugdíjazza öreg típusait a Tesla, jelentette be Elon Musk. A Model S és…

3 nap ago

Tarifaemelés, lehet?

Az alábbi néhány sort az Országos Taxis Szövetség osztotta meg velünk: Ma délután a Főpolgármester…

4 nap ago

Egy verseny, ahol a Tesla lenyomta a Skodát – ilyen használt autókat vesznek a magyarok

A klasszikus kedvencek még mindig vezetik a listát, de az áruk egyre csökken. Ugyanakkor hiába…

4 nap ago