Az amerikai Florida állam 516-os útjának egy szakaszát villamosítják, hogy lehetővé tegyék egy tesztautó-flotta töltését, de ezt az összes elektromos autó számára is ki lehetne terjeszteni.
A hosszabb utak során az EV-k töltésével kapcsolatos aggodalmak az egyik oka annak, hogy sok járművezető nem vált elektromos meghajtásra. Még mindig tovább tart egy elektromos jármű feltöltése, mint egy belső égésű autóé, és nem mindig van szabad (vagy működő) töltőpont, amikor szükség van rá. Nem lenne egyszerűbb, ha vezetés közben is lehetne tölteni?
A floridai EV-sofőrök egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy ez a sci-fi álom valóra váljon, mivel az állam most engedélyezte egy új fizetős út építését, amely egy elektromos autók töltésére alkalmas, villamosított szakaszt is tartalmazni fog. Az 516-os állami útnak nevezett összekötőút a Lake megyei 27-es autópályát és az Orange megyei 429-es állami utat köti össze.
Az új út a Floridai Autópálya-hatóság (CFX) és az ASPIRE közös projektje, amelynek teljes neve nagyon hosszú és nem is olyan lényeges – a legfontosabb, amit tudni kell, hogy ők hozták az ENRX induktív töltési technológiát. A rendszer nagyjából úgy működik, mint az elektromos fogkefék vagy az autóban lévő vezeték nélküli telefontöltő, és az útfelületbe épített, előre összeszerelt elektromos csövekből energiát küld a jármű alatti vevőpadra.
Az ENRX már több, 25 évre visszanyúló európai kísérletben is részt vett, és 180 kW-os teljesítményt szolgáltat minden fölötte haladó, az út által automatikusan érzékelt EV-nek. A cég szerint a berendezés képes elektromos autók, furgonok, teherautók és buszok töltésére, és nincs negatív hatással a nem elektromos meghajtású járművekre.
Ez ígéretesnek hangzik, bár mielőtt túlságosan izgatottak lennénk, érdemes megjegyezni, hogy a tervezett 8 kilométeres gyorsforgalmi útnak csak 1 mérföldje (1,61 km) lesz villamosított, és kezdetben csak egy kis tesztjármű-flotta töltésére lesz képes. Ennek ellenére a CFX reméli, hogy a töltési szolgáltatást az összes elektromos jármű vezetője számára elérhetővé tudja tenni a jövőben. Nem ez lesz azonban Amerika első induktív töltőútja. Ez a megtiszteltetés egy 400 m-es detroiti negyedmérföldes szakaszé, amelyet a múlt hónapban nyitottak meg.
Bár az 524 millió dollárt (183 milliárd forintot) felemésztő fizetős út zöldterületet szel át, a természetről is gondoskodik egy vadon élő állatoknak kialakított aluljáróval, valamint a futók és gyalogosok számára létrehozott ösvényekkel. A remények szerint azonban az útnak óriási gazdasági haszna is lesz abból, hogy Florida két leggyorsabban fejlődő régióját köti össze.
Forrás: autoszektor.hu
Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…
Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…
Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…
2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…