Rengetegbe került, de nem hozott jó eredményeket a támogatási program.
Az economx írása szerint megszűnik az elektromos autók vásárlóinak adott támogatás Németországban. Az ilyen járműveket választók az elmúlt hét évben akár 9 ezer eurós támogatást is kaphattak, de ez a lehetőség az elsők között esik áldozatául a német alkotmánybíróság a szövetségi költségvetést negatívan érintő döntése miatt szükséges megszorításoknak.
Talán mégsem a legjobb ötlet háromtonnás, három másodperc alatt százra gyorsuló monstrumokat engedni a többi autó közé?
Ez azonban nem akkora baj, ugyanis egy tanulmány szerint az összesen nagyjából 10 milliárd eurót felemésztő program nem éppen nevezhető sikeresnek. Egyrészt az elektromos hajtású autók gyorsuló térhódítása ellenére is lehetetlennek tűnik a 2030-ra célként kitűzött 15 millió németországi elektromos autó elérése, másrészt klímavédelmi szempontból is elég kétségesek a program eredményei.
A tanulmány szerint ugyanis az e program segítségével minden tonna megspórolt szén-dioxid-kibocsátás nagyjából ezer euróba került a német államnak, míg a kibocsátáskereskedelmi piacon ez az ár soha nem ment 105 euró fölé tonnánként.
Forrás: mfor.hu Kép: illusztráció
Néhány információt elárult az ORFK arról az egyelőre 17 darab autóról, amelyek közül szinte mindnek…
Ahogy közeledik a nyaralási szezon csúcsa, egyre több fiók mélyéről kerül elő pár gyűrött bankjegy, köztük olyan…
Folyamatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre…
2025. június 22. napján jelentős forgalmirend-változás lép életbe Belső-Erzsébetvárosban. A változás célja, hogy a terület…
Nem célszerű arra játszani, hogy előbb kiszúrjuk a traffipaxokat, mint ahogy azok lefotóznának minket. Az…
A nyári csúcsidőszakra egészen szeptember 1-ig szüneteltetik az M7-es autópálya felújítását. Leállítják nyárra az M7-es…