Categories: Hírek

Sorra cserélik le a traffipaxokat

Vége a 10%-os tűréshatárnak, az új gépek már ekkor is elkapnak

 

Két oldalról is lefotózzák a kocsit, gyorsabban aktiválódik a szenzor is. Több tízezer forint is lehet a bírság, ha megfognak.

Nem árt nagyon odafigyelni azoknak, akik rendszeresen járnak Ausztriába, ugyanis mint egy TikTok-videóból kiderült, tömegével kezdik lecserélni a régi traffipaxokat – és most vége van a régi tűréshatárnak is, sok ezer forintot kockáztatnak a szabálytalan autósok.

 

Mint kiderült, az olyan régi trükkök, mint az egymás mellett haladás, már nem működnek, mert az új gépek egyszerre akár több kocsit is képesek bemérni. Ausztriában – akárcsak hazánkban az autópályán 130 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség, de az új gépek akár már 3 kilométer per órás sebességtúllépést is észrevesznek.

 

Emellett azt is megtudtuk, hogy a szenzorok még gyorsabbak is aktiválódnak, mint a régiek, és immár nem csak hátulról, hanem elölről is fotózzák a renitenseket – tévedés tehát szinte kizárva. Az új szupertraffikat már az egész országban elkezdték lecserélni, néhány hónap múlva tehát drasztikus büntetéshullám is jöhet a gyorshajtóknak.

Forrás: penzcentrum.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Új köntöst ölt a Nagykörút – szeptember közepén zárul a Nagykörút arculati pályázata

Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…

9 óra ago

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

1 nap ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

2 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

3 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

4 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

4 nap ago