A Puskás Arénában rendezik meg november 19-én, vasárnap 15 órai kezdettel a Magyarország–Montenegró válogatott labdarúgó mérkőzést. A stadion környékén már 13 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK azt kéri, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg. Ennek érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.
A stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. A stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.
A környéken korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési eszközökkel, elsősorban az M2-es és az M4-es metróval, valamint az 1-es villamossal közelítsék meg az arénát:
• a belváros felől az M2-es vagy az M4-es metróval a Keleti pályaudvar állomásnál leszállva, majd a Verseny utcán és a Dózsa György úton át gyalog;
• az Örs vezér tere felől az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;
• az 1-es villamossal utazóknak a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) az Egressy út / Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog;
• a Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út / Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.
Lezárják várhatóan
• 12 és 18 óra között a Verseny utcát és az Istvánmezei utat;
• 14 és 17:30 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között;
• 16:30 és 17:30 között a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között.
Várhatóan 12 és 18 óra között az alábbi közösségi közlekedési változások lépnek életbe:
• a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és az M4-es metró, valamint az 1-es villamos;
• a Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út megállóhelyen;
• a 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót.
Várhatóan 16:30 és 17:30 között lezárják a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, ekkor
• a 75-ös trolibusz mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor – Hungária körút útvonalon terelve közlekedik
• a 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár.
Utazásuk megtervezéséhez továbbra is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez.
Forrás: BKK
Az Európai Parlament képviselői támogatják a jogosítványok uniós szabályozásának reformját. Mutatjuk, milyen változások jönnek! Az…
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…