Categories: Hírek

Elismerték: teljesen új KRESZ készül Lázár János minisztériumánál

A közlekedési minisztérium szerint állami beavatkozást igényel a nagyteljesítményű autók elterjedése, ezért újraírnák a KRESZ-t – értesült az economx.hu, a parlament gazdasági bizottságának ülésén.

 

Az elmúlt időszakban történt tragikus események, illetve a nagyteljesítményű autók ilyen fokú elterjedése állami beavatkozást igényel – szögezte le Ágh Péter államtitkár. Az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM) az LMP-s Bakos Bernadett kérdezte arról, hogy támogatja-e a kormány, hogy a nagyteljesítményű személygépkocsik vezetéséhez szigorúbb feltételeket kelljen teljesíteni. A felvetés mögött egy ellenzéki törvényjavaslat húzódik meg, amelynek a tárgysorozatba vételét egyébként a parlament gazdasági bizottsága elutasította október 3-án – olvasható a portálon.

A módosítás értelmében az olyan személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély, aminek hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye meghaladja a 300 kilowattot, csak annak a személynek adható, aki

  • legalább öt éve rendelkezik személygépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedéllyel,
  • a külön jogszabályban meghatározott pszichológia alkalmassági követelményeknek megfelel,
  • a külön jogszabályban meghatározott tanfolyamot elvégezte, és a vezetői jártasságáról és magatartásáról vizsgát tett.

Ellenben nem adható engedély annak, akit közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életének vagy testi épségének veszélyeztetése miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Illetve szünetel az engedélye annak, akivel szemben a fenti közlekedési bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

 

A beterjesztő Molnár Zsolt (MSZP) indokolása szerint drámai mértékben megnövekedett a kirívóan súlyos közúti közlekedési szabályszegések száma. Az elmúlt években a fékevesztett száguldozás több, a közlekedésben szabályosan résztvevő vagy egyszerűen csak utcán tartózkodó ember halálát okozta.

E cselekményeket jellemzően olyan személygépkocsikkal követik el, amik a közúti közlekedés igényeit messze meghaladó, sportcélokra alkalmas teljesítménnyel rendelkeznek – érvelt a szocialista politikus, aki szerint biztosítani kell, hogy a törvényjavaslat ne vonjon el már meglévő jogokat. Ezért a megfogalmazása szerint átmeneti szabályként kell rendelkezni arról, hogy a törvényjavaslatban meghatározott szigorúbb követelményeket a törvény hatályba lépését követően kiadott vezetői engedélyekre kell alkalmazni. Az átmeneti szabály elégséges időt biztosít a szükséges végrehajtási rendelkezések megalkotására is – javasolt a politikus.

 

Ágh Péter államtitkár erre reagálva nemcsak az állami beavatkozás szükségességét ismerte el, de megerősítette, hogy zajlik a KRESZ felülvizsgálata, és ennek részét képezi, hogy a nagyteljesítményű gépjárművek helyzetét miként érdemes rendezni.

 

Egyébként a KRESZ felülvizsgálatára, érdemi áttekintésére 2009 óta nem került sor.

Úgy gondolom, hogy a technológiai fejlődés, az új közlekedési eszközök megjelenése, a közlekedési infrastruktúra – és az ehhez tartozó társadalmi szokások – olyan mértékben változtak, amelyet egy módosítás már nem tud hatékonyan kezelni: újat kell alkotni – közölte a közlekedésért is felelős minisztérium államtitkára.

Forrás: 24.hu kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

2 nap ago

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki…

3 nap ago

Ügyintézés a karácsonyi ünnepek alatt? Mutatjuk a tudnivalókat

A karácsonyi időszakban a legtöbb hivatal és szolgáltató eltérő rendben működik. Érdemes előretervezni, hogy elkerüljük…

4 nap ago

A magyar Tesla-tulajdonosok januártól nem fognak örülni

2026. január 15-től Magyarországon is megszűnik az ingyenes prémium adatkapcsolat a Tesláknál: ettől az időponttól…

4 nap ago

Nagy változás jön a horvát autós nyaralásokban

A horvát parlament elfogadta az új útdíjszedési törvényt, amelynek értelmében 2027. március 1-jétől egységes elektronikus…

4 nap ago

Belepiszkálnak a szabályokba a B-s jogosítványoknál, ágálnak a szakértők

Az uniós elképzelés szerint előmozdítanák az elektromos és alternatív hajtású járművek használatát, és a motorozás…

5 nap ago