Categories: Hírek

Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök

A szemüveges járművezetőket akár ezer fontra (mintegy félmillió forintra) is  büntethetik az Egyesült Királyságban, ha megszegik a szabályokat. Ez pedig elsősorban a szemüvegesekre vonatkozik.

 

A Járművezetői és Járműengedélyezési kormányzati Ügynökség figyelmeztette a látásproblémákkal a vezetőket, hogy akár ezer fontnyi bírságot és három büntetőpontot is kockáztatnak azzal, ha nem viselnek olyan szemüveget, vagy kontaktlencsét, amellyel tökéletesen látnak. Az ilyen hanyagság ugyanis növeli az utakon bekövetkező balesetek lehetőségét.

 

Az előírások szerint a rövidlátóknak vagy más szembetegségben szenvedőknek vezetés közben szemüveget, vagy kontaktlencsét kell viselniük, hogy teljesen tisztán lássanak az úton. A szabályok szerint a járművezetőknek képesnek kell lenniük arra, hogy (szükség esetén szemüveggel vagy kontaktlencsével) 20 méterről el tudják olvasni a 2001. szeptember 1-je után gyártott autó rendszámtábláját.

Emellett az autóvezetőknek megfelelő látómezővel is rendelkezniük kell, erről pedig az optikusok tudnak részletesebb tájékoztatást adni.

Az Egyesült Királyságban a gyakorlati autóvezetési vizsga is egyfajta látásvizsgálattal kezdődik, a vizsgázónak ugyanis hibátlanul el kell tudnia olvasnia az egyik közelben parkoló autó rendszámtábláját. Ha ezt az illető rosszul teljesíti, az a vezetési vizsga sikertelenségét eredményezi, és a vizsga nem folytatódik.

A szabály azt azonban engedélyezi, hogy az emberek egy szemmel is vezethessenek, ha a másik szemükön teljes “látómezővel” rendelkeznek.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

19 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago