Categories: Hírek

Azonnali változást sürgetnek a hazai jogosítványoknál

Előzetes pszichológiai vizsgálathoz kötné a magyarországi jogosítványszerzést több közlekedési szakértő is. Az ősszel kezdődő társadalmi vita az eltiltásokat is érintené.

 

Mint arról a Vezessen írtunk, az elmúlt három évben szembetűnően megugrott a közúti veszélyeztetések száma: amíg a 2020-as érték 167 volt, 2022-ben már 293 esetet regisztráltak a hivatalos statisztikákban.

 

Egyre több a közúti gyilkos a hazai utakon

Reagálva az elmúlt időszak tendenciájára, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete pszichológiai alkalmassági vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést Magyarországon.

Erről Hoffmann Csaba alelnök beszélt az InfoRádiónak, és elmondta, a KRESZ felülvizsgálata érdekében közös munkacsoportot hoznak létre a Közlekedési Minisztériummal együttműködve. Hoffmann szerint nem szabadna forgalomba engedni azokat a „nárcisztikus alakokat”, akik „mindenki felett állóknak” érzik magukat, és simán elszáguldanak a dugó mellett, egy nagyteljesítményű autóval megjelenve a leállósávban. „A pszichológusok ezt meg tudnák szűrni” – jelentette ki.

A szervezet szakembere hozzátette a KRESZ tananyagába és szabályozásába is bele lehetne foglalni olyan tanítható esettanulmányokat, viselkedési normákat arra vonatkozóan, hogyan kell helyesen viselkedni ilyen szituációkban. „Ez azért is fontos lenne, mert a balesetek legnagyobb százalékát nem is az ittas vezetők okozzák, hanem ezek a ferde személyiségű emberek” – érvelt a változás mellett.

Sógor Zsolt közlekedési szakjogász pedig azt emelte ki, hogy bizonyos esetekben szándékos bűncselekményekről van szó. „Vannak olyan kiemelten agresszív emberek, akiknél az ilyen tulajdonságok csak a járművezetés során jönnek elő. Ők aztán büntetőfékeznek, ráhúzzák a másikra a kormányt és egyéb hasonló dolgokat művelnek” – magyarázta. Arra is emlékezetetett az ügyvéd, hogy a közveszélyes sofőröknél már jelenleg is elrendelhetnek rendkívüli alkalmassági vizsgálatot a hatóságok, sőt, akár örökre eltilthatják a vezetéstől őket.

Sógor szerint az is súlyos hiányosság, hogy a vezetéstől való eltiltás csak Magyarországon érvényes, az Európai Unió más államaiban nem. A KRESZ felülvizsgálata kapcsán ősszel indul a társadalmi vita.

Forrás: vezess.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Zúgnak a helikoptertaxik a Hungaroringre, 3,4 millió forint is lehet fejenként egy oda-vissza út

Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…

3 óra ago

Gyorshajtás: 25 járművet foglaltak le eddig Burgenlandban

Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…

3 óra ago

Hetekig nehezebb lesz az élet az M0-son

Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…

3 óra ago

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

1 nap ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

1 nap ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

2 nap ago