Categories: Hírek

272 sofőrt kapcsolt le 72 óra alatt

Élesítették a mesterséges intelligenciát

 

Igen hatékonynak is tűnnek a mesterséges intelligenciával felturbózott kamerák, amiket az Egyesült Királyságban már alkalmaznak.

A Cornwallban közelében található A30-as autóúton olyan kamerákat telepítettek, melyek képét mesterséges intelligencia elemzi, hogy kiszűrje a szabálytalankodó járművezetőket. A teszt első három napján 297 olyan sofőrt szűrtek ki, akik így vagy úgy, de szabálytalankodtak.

BBC azt írja, bár a kamerák felvételeit a mesterséges intelligencia nézi át, a rendszer által bejelzett incidenseket operátorok is megtekintik, a döntés emberi jóváhagyás után születik meg.

© Devon & Cornwall Police

A beszámoló szerint az első 72 órában 117 sofőrt szúrt ki a rendszer, aki a mobilját nyomkodta vezetés közben, valamint 180 olyat, aki nem kapcsolta be a biztonsági övét. 2022-ben volt már egy hasonló teszt, akkor a 15 napos próba során 590, a biztonsági övvel kapcsolatos szabálysértést, valamint 45 mobiltelefonozó sofőrt sikerült kiszűrni.

Forrás: hvg.hu Kép: Devon & Cornwall Police

Double D

Recent Posts

Fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől

Hétfőtől egy héten keresztül fokozott rendőri ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, melynek célja a járművezetők ittas…

18 óra ago

Vagyonokra büntetnek, ha így zuhanyzol a népszerű nyaralóhelyen

Spanyolország az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a magyar utazók között is. Azonban gyakorlott nyaralóként is érdemes…

18 óra ago

Egy éve Budapesten: hajós városnézéssel és vidéki terjeszkedéssel ünnepel az Uber

Az Uber budapesti indulásának első évfordulóját ünnepli. Az Uber Budapesten kívüli terjeszkedése Miskolc városával indul.…

2 nap ago

Nem támogatja Magyarország a 10 évesnél idősebb autók évenkénti műszakiztatását

Az Európai Bizottság új, átfogó módosítási javaslattal szervezné át a műszaki vizsgáztatást. Ennek részeként kötelezővé…

2 nap ago

Térképen az EU-országok kedvenc autói – Magyarország kilóg a sorból

Egy friss térkép megmutatja, hogyan fest az újautó-eladások toplistája az EU tagállamaiban, vagyis melyek a…

2 nap ago

Utcákat zárnak le Budapest belvárosában

Jelentősen megváltozik a közlekedés a VII. kerület belső részén június 22-től. Több utcaszakaszt csak a…

3 nap ago