Az önvezető taxik használatának engedélyezése után gyorsan jött az első gikszer.
Óriási vita után augusztus elején engedélyezte a kaliforniai közlekedési hatóság két robotaxicég, a Waymo és a Cruise autóinak működését San Francisco egész területén, ám máris megtörtént az első nagy malőr.
A CNBC cikke szerint a Cruise robotaxijainak egy csoportja azonos helyszínen, augusztus 11-én az éjszaka közepén leállt, a vészvillogóval dekkoló autók pedig dugót okoztak. Vezetővel közlekedő társaik legalább negyed órán át nem tudtak mozdulni tőlük. Az ügyről gyalogosok számoltak be, akik tíz Cruise robotaxit láttak lefagyott állapotban. Az üzemeltető cég szerint a közelben egy zenei fesztivál zajlott, ami fennakadást okozott a környéken a mobiltelefonos kommunikációban. Ezért nem tudták elérni autóikat a távolból.
A hétvégi gikszert minden bizonnyal fel fogják használni a robotaxizás elleni kampányukban az önvezetőtaxik ellenfelei, köztük San Francisco rendőrsége és tűzoltósága.
Az utóbbi két szervezet azt kommunikálhatja, hogy éppen az ilyen lefagyások veszélyeztetik, hogy időben odaérjenek, ahol a segítségükre van szükség. A bírálók emellett hivatkozhatnak arra a legkevesebb hatszáz kisebb-nagyobb balesetre is, amelyekben korábban a korlátozott területen és időhatárok között közlekedő robotaxik érintettek voltak: például kiszámíthatatlanul tűntek fel vészhelyzeti körzetekben, mentőállomások környékén, akadályozták a kék villogóval közlekedő járműveket, illetve volt néhány hajszál híján elkerült balesetük.
A város egész területére megkapott engedély előtt a Waymo és a Cruise is különféle korlátok között tesztelhette robotaxijait. Ezek közé tartozott, hogy díjat szinte csak akkor kérhettek szolgáltatásukért, amikor biztonsági sofőr is volt az autójukban.
Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…