A Pesti alsó rakpart közeli és távoli jövője is szóba került a BKK Agóra lakossági fórumon, ahol a Fővárosi Önkormányzat és a közlekedésszervező szakemberei bemutatták az ideiglenes rakpartnyitás tapasztalatait, ismertették Budapest stratégiai fejlesztési céljait, az újragondolt Duna-part formálódó terveit, az érdeklődők pedig elmondhatták észrevételeiket, és kérdezhettek a jelenlévőktől.
Negyedik alkalommal szervezte meg BKK Agóra elnevezésű lakossági fórumát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A kezdeményezés célja, hogy a Budapesten élők és közlekedők beszélgessenek a várostervezéssel, valamint a közösségi közlekedés jövőjével foglalkozó szakemberekkel.
Az augusztus 10-i, csütörtöki találkozó lehetőséget adott arra is, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szakemberei megvitassák az érdeklődőkkel a Pesti alsó rakpart szerepét Budapest életében, a felvetődő kérdésekre pedig közösen keressék a válaszokat a 2-es villamos vágányai alatt lévő közösségi viaduktban.
A BKK közleménye szerint a lakossági fórumon napirendre kerültek
Mások mellett Frankfurt Beatrix, a Fővárosi Önkormányzat várostervezési főosztályának építészeti osztályvezetője, Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke, Pap Zsigmond, a BKK rakparttervezésért felelős projektvezetője, valamint Tóth Patrik, a BKK adatelemzési vezetője beszélt a Pesti alsó rakpart múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a nemzetközi példákról, majd várták az eseményen részt vevők kérdéseit, észrevételeit.
A fórumon szóba került a már hagyománnyá vált hétvégi, illetve a nyári egy hónapos rakpartnyitás is, ami most búcsúzik.
Forrás: index.hu Kép: BKK
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…
Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…
Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…
A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…