Ahogy minden szakmában, úgy a taxisok között is akadnak olyanok, akik a könnyebb, de nem legális utat választják, hogy több pénzhez jussanak. A nagy társaságok kiemelten figyelnek arra, hogy közülük ne kerüljenek ki ilyen sofőrök, de az ellenőröknek a Sziget Fesztivál ideje alatt fokozottan résen kell lenni. Az ellenőrző szervet, azaz a BKK-t kérdeztük.
A Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) összesen nyolc fő végez taxiszolgáltatás-felügyeleti ellenőrzéseket, havonta átlagosan körülbelül 240 alkalommal – válaszolta megkeresésünkre a BKK.
Azon kérdésünkre, hogy melyek leggyakoribb jogszabálysértések, amelyekkel munkatársaik találkoznak, három dolgot említettek: a személytaxi-szolgáltatáshoz szükséges megfelelő engedélyek, dokumentumok hiánya, a hatósági ártól eltérő fix viteldíj alkalmazása taxaméter használata nélkül és a nyugtaadás elmulasztása.
Ebben az évben megközelítőleg 300 esetben küldtek intézkedési indítványt. Ritka, kirívó esetekről nem számoltak be, kiemelve: nem szeretnének precedenst teremteni ezek említésével. Felhívták a figyelmet arra, hogy az a jellemző, hogy a taxisok jelentős része korrektül együttműködik kollégáikkal.
Ahogy minden évben, természetesen az idei Sziget Fesztivál idején is fokozott ellenőrzésre lehet számítani. A BKK fontosnak tartotta jelezni azt is, hogy az ellenőrzések nemcsak a Sziget Fesztivál idején, hanem egész évben zajlanak.
Kiemelték: ha egy taxis megtagadja az ellenőrzést, azaz nem adja át az engedélyeit, dokumentumait, esetleg elhajt az ellenőrzés helyszínéről, azt 800 000 forintos bírsággal sújthatja a közlekedési hatóság.
Forrás: vg.hu Kép: illusztráció
„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…
Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…
A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…
A Wizz Air félmaraton miatt A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint futóverseny miatt útlezárások lesznek Budapesten…
Komoly mérnöki és kivitelezői kihívás zajlik a Flórián térnél, ahol a déli felüljáró felújítása új…
A Toyota a Magyarországot, Szlovákiát, Csehországot és Lengyelországot magába foglaló Toyota Central Europe elnevezésű, mára…