Categories: Hírek

Már 700 forintos üzemanyagárral rémisztgetnek a szakértők

Folyamatosan drágul az olaj nemzetközi ára, miközben a forint egyre csak gyengül a dollárral szemben. Péntektől a benzin ára újabb öt forinttal, a gázolajé tizenöttel emelkedik a benzinkutakon.

 

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, másfél hét alatt több mint 40 forinttal emelkedtek az olajárak, és ez még csak a kezdet. Arra is kitért, hogy a brent olaj ára folyamatosan növekszik, a forint pedig a nemzetközi árfolyamon egyre gyengébb lábakon áll – írja az ATV.

Jelenleg 625 forintot kell fizetni a benzin literjéért, a gázolajéért pedig 610 forintot. Bujdos Eszter azt mondta, pénteken a benzin esetében bruttó öt forinttal emelkedik a nagykereskedelmi ára, a gázolaj nagykerára pedig tizenöt forinttal, ami várhatóan érvényesül a kutak áraiban is, hiszen a benzinkutaknak is péntektől ennyivel többet kell fizetni a nagykereskedőknek. Úgyhogy az átlagárak várhatóan már közelítenek a 630 forinthoz.

Tehát péntektől a benzin átlagára 627 forintra, a gázolajé 628 forintra nő.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára megjósolhatatlannak tartja, milyen mértékű emelkedések várhatóak még a közeljövőben, hiszen nem lehet tudni, hogyan alakul a forint árfolyama. Grád Ottó az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy a gázolaj árára mindenképpen komolyabban hat, hiszen az ősz kezdetével a dízeltípusú üzemanyagok iránt növekszik meg folyamatosan a kereslet, és amíg nyáron a benzinfogyasztás magasabb, és így az ára is általában meghaladja a gázolajét, az ősz indulásával a gázolajkereslet növekszik. Szeptembertől a gázolaj folyamatosan drágább lesz, mint a benzin.

Kitért arra is, ha nem változnak a jogszabály feltételei és életbe lép a jövedékiadó-változás, akkor 2024-ben akár 700 forint is lehet az üzemanyagár.

Forrás: index.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Zúgnak a helikoptertaxik a Hungaroringre, 3,4 millió forint is lehet fejenként egy oda-vissza út

Hiába tiltakozott Karácsony Gergely tavaly hangosan a Forma-1 hétvégéjén jelentős számban közlekedő helikoptertaxik miatt, azok…

10 óra ago

Gyorshajtás: 25 járművet foglaltak le eddig Burgenlandban

Burgenlandban ismét lefoglalták egy gyorshajtó autóját, ezúttal Nickelsdorf/Miklóshalmanál. Ezzel az idén lefoglalt járművek száma tízre…

10 óra ago

Hetekig nehezebb lesz az élet az M0-son

Figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút: heteken át tartó felújítás indul az M0-son, ezért a…

10 óra ago

Műszaki vizsgáztatás: száz nap alatt 1068 alkalommal vesztegették meg a kormánytisztviselőket

A nyomozó ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt…

1 nap ago

Bezuhant a legkedveltebb használt elektromos autó ára: ennyiért lehet most Tesla Model 3-at venni

Jelentősen csökkent a használt elektromos autók ára Magyarországon 2025 első felében. A Használtautó.hu adatai szerint…

1 nap ago

Felelőtlen taxis

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte…

2 nap ago