Categories: Hírek

Új fejlemény a taxisháborúban, a rendőrség és a NAV is feltűnt a háttérben

Nem ért véget a taxis belviszály Budapesten, a Világgazdaság információi szerint ugyanis újabb csapás készül a Bolt ellen.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), amivel egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaznak a hagyományos taxistársaságokkal, a javaslat ugyanakkor kimondva-kimondatlanul az észt hátterű technológiai vállalat kiszorítását célozza.

 

A taxis piac működésére rálátó források azt mondták a Világgazdaságnak, hogy a Bolt HTX tulajdonképpen kiszervezte az engedélyét Észtországba, vagyis jogellenesen van jelen Magyarországon.

SZERINTÜK MINDEN VITELDÍJ AZ ÉSZT BOLT OÜ SZÁMLÁIRA ÉRKEZIK, A DISZPÉCSERSZOLGÁLTATÁS ELLENÉRTÉKÉT IS Ő SZEDI BE, AMIBŐL AZTÁN A BOLT HTX JUTALÉKOT KAP AZ ÉSZT CÉGTŐL.

Mint mondták, ez azért zavaró, mert a személyszállítás, tehát a valós szolgáltatás a magyar utakon történik, és nem hagyja el az ország területét. Azt pedig az uniós jog is kimondja, hogy a szolgáltatás adóit és járulékait ott kell megfizetni, ahol a szolgáltatás megvalósul – mutattak rá.

Csakhogy a Bolt papíron a szolgáltatásának jelentős részét külföldről végzi, így az ottani adókulcsok vonatkoznak rá, ami számukra rendkívül kedvező.

A Bolt HTX Kft. az Indexnek küldött állásfoglalásban hangsúlyozta: a társaság a fővárosi taxirendeletben foglalt kritériumoknak teljes mértékben megfelel.

 

A rendőrség látókörébe került az ügy

VG piaci forrásokból úgy értesült, hogy bizonyos taxisszervezetek feljelentést tettek a szerintük szabálytalan működés miatt, ami a rendőrséghez került.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig 2022 végétől az EU adatcsererendszeréből nyert és a Bolt OÜ által feltöltött számlákból megkezdte a taxisok adóvizsgálatát, teszi hozzá a gazdasági lap.

Az adóhatóság és a Bolt egyelőre nem reagált ezekre a Felvetésekre.

Forrás: index.hu kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Lecsapott a divatrendőrség: nincs több macinaci a taxisokon

A város taxisait már az öltözködésükért is ellenőrzik: farmer, tréningruha és baseballsapka tiltólistán, kötelező az…

18 óra ago

Le akarta harapni a taxisofőr orrát a brit bokszoló – videón a támadás

Akár 33 év börtönt is kaphat Akár 33 év börtönbüntetésre is ítélhetnek egy brit bokszolót,…

2 nap ago

Korrupt vizsgaállomásra csaptak le a rendőrök, több embert letartóztattak

A gyanú szerint kenőpénzért cserébe engedtek át autókat a vizsgán. Hazánkban továbbra is előfordul, hogy…

3 nap ago

Egymillió Toyotát, Lexust és Subarut hívnak vissza, magyar autók is érintettek

Olyan probléma akadt a szoftverrel, amit sajnos nem lehet távolról megoldani. Óriási visszahívási akciót indított…

3 nap ago

Új traffiboxokat helyeztek ki forgalmas budapesti kereszteződésekben

Itt figyelik árgus szemekkel az autósokat Újpest több forgalmas pontján új sebességmérő dobozokat helyeztek ki…

3 nap ago

Eljött a pillanat: vége a sorban állásnak a horvát autópályákon

Megszűnik a fizetőkapuknál való megállás, az autósok folyamatosan haladhatnak majd az autópályákon. Horvátország megkezdi az…

5 nap ago