Categories: Hírek

Felülvizsgálják a KRESZ-t

Lázár János a B kategóriás jogosítvány megszerzésének átalakításról beszélt

 

Gyilkosságnak tartja Lázár János az Árpád hídon történt gázolást, amelyben egy vétlen kerékpáros az életét vesztette. A Világgazdaság cikke szerint az építési és közlekedési miniszter egy sajtótájékoztatón azt mondta: arról lehet vitatkozni, hogy a hatályos jogszabályok túl enyhék-e, de a történteket ez már nem befolyásolja. Hozzátette: ha az érintették betartották volna az érvényes szabályokat, a tragédia nem következett volna be.

Lázár ezután bejelentette, hogy a konkrét esettől függetlenül az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen.

A miniszter külön kiemelte a budapesti közlekedési helyzetét.

A fővárosi utcák használóinak száma radikálisan megnőtt és ennek kezelése szerinte elsődlegesen a fővárosi önkormányzat feladata. De ezen felül az is igaz, hogy a KRESZ jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy mindenkinek helyet csináljon az utcán, már pedig ezt a szempontot érvényesíteni kell a szabályozásban.

 

A KRESZ nem követte le a változásokat. Modern, innovatív KRESZ-re van szükség, nem pedig olyan megközelítésre, hogy a közlekedés melyik szereplőjét támogatja és melyiket tiltja – mondta Lázár János, aki nem zárja ki a szigorításokat, így például mérlegelik azt is, hogy alkalmazzák az átlagsebesség mérését Magyarországon.

A tárcavezető azt is közölte, hogy a hivatalos statisztikák szerint a hazai közúti balesetek csupán 30 százalékban vezethetők vissza sebességtúllépésre, az esetek több mint kétharmada a járművezetők rossz döntésének következménye.

„Sem a gépjárműállomány nem olyan, mint Ausztriában, de a vezetői képességeink se olyanok” – tette hozzá. Ezért kilátásba helyezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét érdemben át kell gondolni, és személyesen is azt tervezi, hogy át fogja alakítani a személyautóra vonatkozó jogosítvány kategóriáját – írja a Világgazdaság.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

19 óra ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

2 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

3 nap ago

Több száz új sebezhetőséget találtak az autókban

A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint biztonsági…

4 nap ago

Visszatér egy szabály Ausztriában, könnyen büntetést kaphatnak a magyar autósok

Pár nap múlva kezdődik az az időszak nyugati szomszédunknál, amikor az eltérő előírások miatt könnyebb…

5 nap ago

Brutális dugó várható az M0-s és más autópálya több pontján is

A lezárások idején valamennyi érintett helyszínen sárga terelőnyilak segítik a közlekedők tájékozódását. November 2-án, hétfőn…

5 nap ago