A Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség, amellyel egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaznak a hagyományos taxis társaságokkal, a javaslat ugyanakkor kimondva-kimondatlanul az észt hátterű technológiai vállalat kiszorítását célozza. Emlékezhetünk, 2016 nyarán, amikor egymást érték a taxis tüntetések, az Uber végül kivonult a magyar piacról.
Közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot a Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) – tudta meg az Index. A lapunk birtokába került levél tanúsága szerint ugyanis Metál Zoltán, az OTSZ elnöke arra kérte az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek.
Szembe mentek a jogszabállyal?
A dokumentumban foglaltak szerint a szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt ragadott tollat. Indoklása szerint a hatályos jogi szabályozás a közgyűlési rendeletben meghatározott módon, pontosan meghatározza, a személytaxin milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet csak eltérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mind a szabadjelző, mind pedig a logó védett, illetve jóváhagyott.
Metál Zoltán rámutatott: a Bolt HTX Kft. és a vele szerződött személytaxis vállalkozók egy formájában, betűtípusában és színválasztásában is karakteres, „Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőt használnak, amelyhez – a BKK többszöri nyilatkozata alapján – jóváhagyással rendelkeznek. Ehhez képest a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános magyar védjegyregiszter szerint 234664 lajstromszámon a „BOLT TAXI” szóvédjeggyel rendelkezik, amely a fentiekben kifejtettek szerint nem felel meg a „védjegyoltalom alatt álló szabadjelző” fogalmának, ekként nem alkalmas a közlekedésszervezői jóváhagyásra. Ahhoz ugyanis nem szó-, hanem ábrás védjegynek kellene lennie.
A SZÖVETSÉG ELNÖKE RÉSZLETESEN FOGLALKOZOTT A BOLT TAXIK AJTAJÁN LÉVŐ LOGÓVAL, AMELY ZÖLD ALAPON, FEHÉR BETŰVEL, SAJÁTOS BETŰTÍPUSSAL TARTALMAZZA A „BOLT” FELIRATOT.
Úgy látja, a „BOLT TAXI” szóvédjegy az írtakon felül már csak a tartalmi különbség miatt sem alkalmas a logó levédettségének igazolására. A Bolt franchise nemzetközi anyavállalata Észtországban rendelkezik (az EU-hoz pedig 2023-ban benyújtott), egy, a használthoz hasonló ábrás védjeggyel, de inverz színválasztással (fehér alapon zöld betűk) – vagyis ez sem egyezik meg a személytaxikon használt logóval. Ezek alapján Metál Zoltán szerint megállapítható, hogy az a döntés, amellyel a BKK jóváhagyást adott a Bolt HTX Kft. diszpécserszolgálatnak és a vele szerződésben álló vállalkozásoknak az egységestől eltérő szabadjelző felszerelésére, illetve a logó személytaxik ajtajain való elhelyezésére, súlyosan és egyértelműen jogsértő.
A fejlesztéseken múlik a szolgáltatás színvonala
Megismerve a fővárosnak címzett levelet, kiegészítő kérdésekkel fordultunk az Országos Taxis Szövetség elnökéhez.
Először is arra voltunk kíváncsiak, a Bolt jelenlétét, pontosabban nem azonos feltételek mellett történő működését sérelmező hagyományos hazai taxitársaságok versenyképesek-e egyáltalán a kifogásolt céggel szemben a szolgáltatás színvonalát tekintve.
A szolgáltatás színvonala összefügg azzal, hogy a hagyományos szolgáltatók mikor és milyen mértékben tudják megvalósítani a fejlesztéseiket – mondta Metál Zoltán. Kifejtette: azok, akik folyamatosan fejlesztik az utaskiszolgálásukat, azt csak a cégük árbevételéből, pontosabban a Magyarországon már befizetett adó- és járulékbefizetéseik után keletkezett nyereségből tudják kigazdálkodni. Azaz, ha van olyan versenytárs a piacon, amelyre más szabályok vonatkozhatnak, akkor a hagyományos hazai cégek versenyhátrányba kerülnek, így kevesebb fejlesztést tudnak megvalósítani, ami a szolgáltatás színvonalát is érintheti. „Ennek ellenére kijelenthető, hogy versenyképes a hazai szolgáltatás” – jegyezte meg az OTSZ elnöke.
Emlékezhetünk, hét éve még az Uber főszereplésével éleződött ki a nagy port kavart vita, melynek hatására 2016 júliusában végül kivonult a cég, határozatlan időre felfüggesztve Magyarországon a szolgáltatását. Ezt a történetet felidézve, arra is kíváncsiak voltunk, mi az alapvető probléma az Uber térnyerése, majd kivonulása óta a külföldi hátterű, technológiai alapú közlekedési cégek és a Magyarországon bejegyzett, itt nyilvántartott, itt adózó taxitársaságok között. Jelen esetben a Taxifyjal, amelyet 2019 márciusa óta ismerünk Boltként.
Metál Zoltán szerint alapvetően az, hogy abban az országban kellene a szolgáltatás adóit és járulékait megfizetni, ahol a szolgáltatás megvalósul. Ha Magyarországon, akkor itt, nem máshol. A kérdést megfordítva felvetette: mennyire lenne kedvező hatással a magyar költségvetésre, ha holnaptól minden hagyományos fuvarszervező vagy szolgáltató cég átjelentené a székhelyét egy olyan országba, ahol nem kellene adót fizetnie? „Ez hova vezetne? Tehát a fő probléma, hogy nem azonos feltételek mellett kell versenyezniük a szegmens szereplőinek” – húzta alá a szervezet elnöke.
Megkérdeztük azt is Metál Zoltántól, a beadvánnyal mit várnak a Fővárosi Önkormányzattól, azon keresztül a BKK-tól, milyen értelemben torzítja a piacot az eltérő védjegyhasználati gyakorlat.
Mi azt kérjük és azt is várjuk el, hogy szabályos módon történjen a fuvarszervező cégek minősítése és az engedélyek kiadása – fogalmazott a szakmai szervezet vezetője. Mint mondta, korábban több piaci szereplő jelezte a BKK-nak és a főváros főjegyzőjének is az anomáliákat, azt, hogy nem rendelkezik az egyik piaci szereplő olyan rendeletben meghatározott a védjegyoltalommal, amellyel a versenytársak igen. „Ezekre a beadványokra rendre érkeztek ugyan válaszok, de alapvetően a problémát inkább elmaszatolták” – tekintett vissza az OTSZ első embere, megjegyezve, hogy mivel a BKK tulajdonosi joggyakorlója maga a főváros, ezért a tulajdonos figyelmét hívták fel a jogsértésre és annak megszüntetésére.
Bécsben megférnek egymás mellett
Arra kértük a taxis szövetség elnökét, hozzon egy régiós példát a környező országok valamelyikéből, ahol több hagyományos taxicég mellett jelen vannak a digitális platformon működő fuvarszervezők is.
„A korábbi harcias ellenkezés ellenére, Bécsben minden piaci szereplő elfogadta és betartja a játékszabályokat, bár adójogi aggályokról ott is beszámoltak a partnereink. A város turisztikai csomópontjainál kialakított taxiállomásokon egymás mellett állnak a hagyományos bécsi taxik, a Bolt és az Uber taxik is. Igen, az Uber is visel szabadjelzőt és működik benne a taxaméter” – számolt be a tapasztalatokról Metál Zoltán. Meglátása szerint, ha egyformák a feltételek és az elvárások, akkor nyugalom van, az utas választ a kínálatból, ahogy egy jól szabályozott versenypiacon ez működik.
Tájkép tarifaemelés után
Budapesten ma tíz fuvarszervező vállalkozás működik. A sofőrök számát leginkább az érvényes taxiengedélyek alapján lehet megbecsülni: Magyarországon csaknem 9500 taxi van, ebből Budapesten 5500. Tarifaemelésnek ritkán örül az utazóközönség, legutóbb márciusban módosult a díjszabás, azóta a fővárosban 1100 forint az alapdíj, 440 a kilométerdíj, 110 forint pedig a percdíj. „Minden áremelésnek volt eddig is olyan hatása, amitől a fuvarszámok 10-20 százalékkal csökkentek, de ezek viszonylag gyorsan, 2-3 héten belül rendeződtek. Így történt legutóbb is” – összegzett Metál Zoltán.
Megjegyezte, hogy a jelenlegi költségeiket fedezi az érvényben lévő tarifa, de figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi gazdaság állapotát, és az ezzel szorosan összefüggő esetleges üzemanyagárak változását.
Forrás: index.hu Kép: illusztráció
Az olaszoknál mostantól nincs pardon: aki egyszer már lebukott ittasan a volán mögött, annak be…
Az M4-es autóút vecsési csomópont szakaszán júliusban három ütemben felújításokat hajtanak végre, emiatt a reptérre…
Július 5-től 24-ig az 1-es villamos rövidített útvonalon halad. A Flórián téri felüljárók felújításához kapcsolódó…
Egészen ideáig még meg lehetett úszni egy adminisztrációs költséget, de mostantól már akkor is fizetni…
Több mint 16 ezer életveszélyes Volkswagen autó cirkál jelenleg is az utakon. A gyártó már…
Magyarországon 65 098 új személyautót helyeztek forgalomba az idei első hat hónapban, 4,3 százalékkal többet,…