Categories: Hírek

Kíméletlen módon megemelték a pénzbírságokat

Szigorít a kormány

 

A Magyar Közlöny július 6-i számából többek között az is kiderült, hogy az Országgyűlés változtatott a pénzbírságok összegein, a fiatalkorúakra vonatkozó szankciókon, a helyszíni bírságokon és a jövőben másképp számítják a közmunkákat is, mint eddig.

 

Az Országgyűlés július 4-én új jogszabályt fogadott el, amely értelmében módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény – vette észre a Világgazdaság.

 

30 százalékkal emelték a pénzbírságokat

Mint megjegyzik, a szabálysértési törvény több ponton is módosult, a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege pedig 200 ezer forintra emelkedik.

Előbbi eddig ötezer, utóbbi pedig 150 ezer forint volt, vagyis mintegy 30 százalékos emelés történt.

A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint volt a maximum, ami 400 ezer forintra emelkedett.

 

Változtak továbbá a fiatalkorúakra vonatkozó szankciók (itt a lap megjegyzi, hogy ez a rész azokra vonatkozik, akik a szabálysértés elkövetésekor a tizennegyedik életévüket betöltötték, de a tizennyolcadikat még nem).

Esetükben a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forint, a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 100 ezer forint volt. Ez módosult 65 ezer, illetve 130 ezer forintra. Nőtt a helyszíni bírság legmagasabb összege is, 25 ezer forint helyett már 32 500 forint szabható ki.

 

Jelentősen emelkedett a helyszíni bírság összege is. Eddig ötezer forinttól 50 ezer forintig állapíthatták meg, ami hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhetett.

Mostantól viszont hatezer-ötszáz forinttól 65 ezer forintig mozoghat a büntetés, hat hónapon belüli újabb szabálysértés elkövetése esetén pedig 90 ezer forintig terjedhet.

 

Másképp számítják be a közmunkákat is

Magyar Közlönyben megjelent módosítások a beszámítási rendelkezésekre is kiterjedtek. Korábban a szabálysértési őrizet, valamint a négy óránál tovább tartó előállítás minden megkezdett órája helyébe 200 forint pénzbírságot kell beszámítani. Ez az összeg száz forinttal emelkedett.

Változott a meg nem fizetett pénzbírság következménye is. A pénzbírságot meg nem fizetés esetén a bíróság szabálysértési elzárásra változtatja át, ötezer forintonként egynapi szabálysértési elzárást kellett számítani, ami 6500 forintra emelkedett.

A meg nem fizetett pénzbírság vagy helyszíni bírság helyébe továbbra is léphet közérdekű munka. A meg nem fizetett pénzbírság helyébe korábban ötezer forintonként hat óra közérdekű munkát kellett meghatározni, ami mostantól 6500 forint.

Forrás: index.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

5 óra ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

5 óra ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

1 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

3 nap ago

A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat

Nagy hibának nevezte az Európai Unió döntését a belső égésű motorok 2035-ös betiltásáról a BMW…

3 nap ago

A kutyának sem kell a kínai autó

A kínai elektromos autók iránt csak szerény az érdeklődés Európában – derül ki egy pénteken…

3 nap ago