Több kérdést kaptunk kollégáktól, hogy regisztrálniuk kell-e a Mol új hulladékgazdálkodási rendszerébe. A kérdést a Mol hirdetése vetette fel, ahol a regisztrációs kötelezettséggel kapcsolatban „minden vállalkozást” említenek.
Utánanéztünk. A Mohu hivatalos honlapján a felhívás a következőképpen szól:
„2023. július 1-jét követően a MOHU, mint Koncessziós Társaság végezheti a magyarországi települési szilárdhulladék gyűjtését és gondoskodik annak kezeléséről is.
A 2012. évi CLXXXV. törvény azon intézményi és gazdálkodó szervezetek számára, amelyek hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó hulladékot termelnek és azokat elkülönítetten gyűjtik kötelezően előírja, hogy a MOHU által üzemeltetett Partner Portálon regisztráljanak, valamint a szerződéskötéshez szükséges adatokat megadják.
A hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozik a gazdálkodó szervezetek elkülönítetten gyűjtött települési hulladéka és valamennyi EPR-es hulladék, így különösen az alábbiak:
Az intézményi és gazdálkodó szervezetek által koncesszió alá tartozó elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtését kizárólag a MOHU és annak szerződött intézményi szolgáltatója végezheti. Célunk egy jól nyomon követhető, következetes, egységes és kiszámítható rendszer felállítása Magyarország teljes területén.”
Kiemeltem azt a részét a tájékoztatónak, amelynek alapján véleményem szerint a taxis vállalkozó – amennyiben más tevékenységet nem végez – nem alanya a felhívásnak. A felsorolt hulladékok közül ugyanis egyiket sem termeli. Pláne nem elkülönítetten…
-oli-
San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…
Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…
Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki…
A karácsonyi időszakban a legtöbb hivatal és szolgáltató eltérő rendben működik. Érdemes előretervezni, hogy elkerüljük…
2026. január 15-től Magyarországon is megszűnik az ingyenes prémium adatkapcsolat a Tesláknál: ettől az időponttól…
A horvát parlament elfogadta az új útdíjszedési törvényt, amelynek értelmében 2027. március 1-jétől egységes elektronikus…