Categories: Hírek

Elképesztő módon lopta meg az utasát egy budapesti taxis

Egy átmulatott éjszaka után egy férfi taxival ment haza, a bankkártyáját pedig az autóban felejtette. Mire ezt észrevette, már 200 ezer forint eltűnt a számlájáról. A történet érdekessége az, hogy a taxis nem egyedül vette el a férfi pénzét.

 

Április 30-án taxizott, nem sokkal később arról kapott értesítést egy férfi, hogy 100 ezer forintot valaki levett a kártyájával az egyik automatánál, kis idő múlva megint levettek róla ennyit egy másiknál.

A férfi ekkor jött rá, hogy a taxiban hagyta a kártyáját, amiről május 2-án bejelenést is tett a rendőrségen. A rendőrök visszanézték az automaták közelében lévő kamerák felvételeit, de a taxiból kiszálló férfi személyleírása nem illett a sofőrre. A felvételeket megmutatták egy olyan rendőrnek, aki jól ismeri a VIII. kerületet. Rögtön azonosította a képen szereplő embert, aki a 62 éves N. Zoltán volt.

A férfi először tagadta a rendőröknek, hogy taxival utazott volna a kérdéses napon, de amikor megmutatták neki a felvételeket, bevallotta, hogy ő szerepel rajta, azt viszont tagadta, hogy pénzt vett volna fel.

A férfit bevitték a kapitányságra, ahol elmondta, hogy a Blaha Lujza tér környékén sétált, amikor megállt mellette egy taxis, aki azt mondta, hogy akar egy kis pénzt keresni, akkor szálljon be az autóba.

Ő így is tett. A taxis pedig odaadta neki a kártyát, megmondta a PIN-kódot és azt ajánlotta neki, hogy kap 40 ezer forintot, ha vesz le a kártyáról pénzt.

Május 9-én végül a 32 éves taxist is sikerült elfogniuk a rendőröknek. N. Zoltánt információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítják.

A taxisofőr ellen pedig jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszköz felhasználása miatt indult eljárás.

Forrás: origo.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Nyugdíjkorhatár: álhír futott végig a magyar médiában, figyelmeztet Farkas András

A sajtóban olyan hír terjedt el, ami tévesen informálja a nyugdíjba készülő olvasót – hívja…

5 óra ago

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer…

2 nap ago

Hatalmas változás jön a B kategóriás jogosítványoknál

Nagy változás előtt állnak az autósok Európában! Az Európai Unió ugyanis lazít a B kategóriás…

2 nap ago

Rommá tört a taxi: ismét száguldó autós balesetezett az Árpád-hídnál

A szemtanú szerint az autóban fiatalok ültek, és üvöltött a zene. Brutális erejű ütközés képeit…

3 nap ago

Ezt rontja el a legtöbb sofőr: így kell beállítani a guminyomást télen!

Ahogy beköszönt a hideg idő, az autógumi nyomásának ellenőrzése sokkal fontosabbá válik, mint azt a…

3 nap ago

Kilincsbotrány a Teslánál: a tulajok féltik a gyerekeiket

A panaszok csak gyűlnek, a hatóságok vizsgálódnak, a Tesla pedig egyre nagyobb nyomás alá kerül.…

3 nap ago