Hosszú közleményben tiltakozik a Magyar Autóklub a főváros keddi bejelentése ellen, amely szerint a felújított Lánchídon ezután sem közlekedhetnek majd magánautók, csak buszok, taxik, motorkerékpárok és kerékpárosok, valamint a teljes átadást követően gyalogosok.
A klub szerint a híd végleges forgalmi rendjével kapcsolatos döntést egy olyan szavazás eredményére alapozták, amelyről előzőleg nem zajlott szakmai egyeztetés, a szervezet szerint a kérdések eleve sugalmazták a döntéshozók számára kívánatos választ, így a Budapesti Lakógyűlésnek nevezett online szavazás nem volt legitim. Erről így ír a Magyar Autóklub, idézzük:
„A Lakógyűlés szavazás minden szempontból vitatható egyoldalúságait igazolja a túlzottan »fényes« győzelmi arány, mint a tényleges vélemény-arányoktól merőben eltérő szavazási eredmény.”
Mint azt korábban a Telexen is olvashatták, a szavazásra jogosult 1,4 millió 14 évnél idősebb, budapesti lakcímmel rendelkező lakosnak csak mintegy 9 százaléka, összesen 136 435 fő vett részt a szavazáson, és 79 százalékuk voksolt a Lánchíd jelenlegi forgalmi rendjének megtartása mellett.
A klub álláspontja szerint nagyon intenzív és egyirányú agitáció eredménye az is, hogy a Medián felmérése szerint a budapestiek 58 százaléka támogatja a jelenlegi forgalmi rendet a hídon, de a Magyar Autóklub szerint mindez azért lehetséges, mert a 2019-es, tehát a felújítás előtti forgalmi rendet változatlan formában senki sem ajánlotta, és egyetlen szakmai szereplő sem foglalt mellette állást.
A fentiek miatt a Magyar Autóklub olyan új szavazást szeretne, amelyet szakmai viták előznek meg, és bár nem tartják indokoltnak az egyéni gépjárműforgalom kitiltását a hídról, támogatják a torlódások megszüntetését, illetve a kerékpáros és autóbuszos átkelések előnyben részesítését. A közlemény arra is kitér, hogy az új forgalmi rendben úgy szervezték át a buszközlekedést a Lánchídon, hogy az ötvenszázalékos kapacitásbővítés mellett a közösségi közlekedés forgalma csak 12-14 százalékkal lett magasabb, a taxiforgalom viszont megháromszorozódott.
Forrás: telex.hu Kép: illusztráció
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…