A műszaki vizsgaállomások nagy terheléssel üzemelnek. Aki nem foglalkozott a vizsgával és az autója nem a vizsgaközpont telephelyén áll, semmiképpen ne induljon útnak az autójával. Lejárt műszaki vizsgával nem lehet részt venni a közúti forgalomban, ellenkező esetben ötezertől százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal lehet számolni attól függően, hogy mennyire régen járt le a műszaki.
Forgalomba helyezett, vagy forgalomból kivont járművekkel el lehet menni a vizsgáztatás helyszínére, de csak abban az esetben, ha előre hatósági útvonalengedélyt kérünk az útvonalra. Az engedély három egymást követő napon használható, aminek a kezdeti dátumát mi magunk határozhatjuk meg.
Az engedély országos szinten érvényes, tehát ha véletlen soproniak vagyunk, de Debrecenben ért utol a megdöbbentő hirtelenséggel véget ért türelmi idő, akkor sincs semmi gond. Bár az engedély megadására a kormányablakoknak elméletben 21 napjuk van, a hivatalos álláspont szerint, ha minden dokumentum hiánytalanul megvan a kérelemhez, akár azonnal is kiadják az engedélyt.
Mit kell vinni magunkkal az engedélykéréshez?
Van néhány feltétele az engedélynek, így például csak olyan autóra kérhetjük ki, ami rendelkezik forgalmi engedéllyel, tehát nem hatóságilag van bevonva az engedélye. Mivel forgalomban fog részt venni az autó, érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással is kell rendelkeznie, aminek az igazolását be kell mutatni. Személyi és lakcímkártya is szükséges lesz, de ha nem saját autóra kérjük ki, akkor kell egy hivatalos meghatalmazás az eljáráshoz.
Az útvonalengedély kifejezetten arra szolgál, hogy az autóval eljussunk a vizsgaállomásra így nem csoda, hogy az engedély megszerzésének egy másik feltétele a vizsgaidőpontunkat bizonyító igazolás. Ha minden megvan, a helyi járási hivatal okmányirodájában vagy a kormányablaknál kell lefolytatni az ügymenetet, de az útvonalengedély online formában letölthető kérelme itt elérhető.
Az útvonalengedély ára 2022-ben 3500 Ft, ezt az illetéket bankkártyával vagy csekken lehet befizetni, az erről szóló igazolást pedig be kell mutatni az engedély kikérésekor.
Forrás: alapjarat.hu Kép: illusztráció
I. Harang csendül,Ének zendül,Messze zsong a hálaénekAz én kedves kis falumbanKarácsonykorMagába száll minden lélek. Minden…
A hétvégén áramkimaradás volt San Franciscóban. A váratlan sötétség az önvezető autók hiányosságaira is rávilágított…
Eljön majd az a pont, mikor egyszerűen költséghatékonyabb lesz elektromos kisautókat gyártani Bár végleges döntés…
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…
Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…