A Fővárosi Közgyűlés várhatóan június végén elfogadja az új budapesti közlekedésbiztonsági stratégiát, aminek ezt követően el is kezdődhet a végrehajtása, közölte a 24.hu megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Emlékezetes, február közepén a Harminckettesek terén gázoltak halálra egy villamosra váró nőt, a tragédiát követően Karácsony Gergely főpolgármester azonnali intézkedéseket sürgetett, és mások mellett egyeztetett Budapest rendőrfőkapitányával, Terdik Tamással is arról, hogy miként lehetne fejleszteni Budapest közlekedésbiztonságát.
Még február végén bocsátották társadalmi egyeztetésre a BKK weboldalán az új terveket. Ezek között szerepelt, hogy
A BKK most lapunknak azt írta, a társadalmasítás eredményeként beérkezett javaslatokat és észrevételeket feldolgozták, ezek alapján készült el a végleges terv, ami még ebben a hónapban a Fővárosi Közgyűlés elé kerül. Közölték, jelenleg is több fővárosi kerület folytat a stratégiával összhangban álló forgalomátalakítási projekteket. A többi között május végén a VI. kerületben bővült a 30 km/h-s utcák száma. A stratégia 2030-ig szeretné megvalósítani az edukáló és szankcionáló forgalomfigyelő kamerák kihelyezését, melyek pontos elhelyezésére a BKK és a főváros javaslatot tesz. Jelenleg négy ilyen kamera található Budapesten.
A II. kerületben júliustól mérnek a fix traffipaxok
A vezess.hu még áprilisban számolt be róla, hogy a II. kerületben – függetlenül a főváros mostani döntésétől – fix sebességmérők jelennek meg.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy június elején telepítik a készülékeket, de az önkormányzat sajtóosztálya érdeklődésünkre azt közölte, folyik az engedélyeztetés a közútkezelőkkel és a közműcégekkel. A telepítés folyamatos lesz, és abban bízunk, hogy júliusban már több helyszínen is működni fognak.
Vagyis kis csúszással, de lesznek fix traffipaxok a II. kerületben, mégpedig az alábbi helyszíneken, amelyeket a rendőrséggel közösen választottak ki, lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve:
Forrás: 24.huKép: illusztráció
Több mint egy tucat új egységet ígérnek. Budapest környékén hamarosan jóval több fix sebességmérő figyeli…
Nemcsak maga a Nagykörút újul meg az elkövetkezendő években, hanem „Pest főutcájának” arculata is felfrissülhet:…
A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…
A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…
Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…
Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…