Categories: Hírek

Indiából toboroznak teherautó-sofőröket Magyarországra

Márciusi hír volt, hogy a Baton Transport szállítócég magyar alvállalata női teherautó-vezetőket toboroz Indiából. A szervezésbe most az indiai kormány is beszáll: a Karnataka állambeli migrációs központban vízumot, repülőjegyet, féléves továbbképzést és ösztöndíjat is biztosítanak a Magyarországra igazoló teherautósofőröknek.

 

Most már nem csak a nőknek. Az indiai Economic Times szerint a jelentkezéshez nem kell iskolai végzettség, csak jó angoltudás és 2009 szeptembere előtt megszerzett, teherautóra szóló jogosítvány. A sofőrök fizetése nagyjából négyszázezer és hatszázezer forint között mozog majd. A helyi fuvarozószervezetek szerint habár Indiában minden száz teherautóra mindössze hetven sofőr jut, a nyugati országokban, vendégmunkásként a többszörösét tudják megkeresni annak a pénznek, amit otthon kapnának.

 

Teherautósokból Európa-szerte is hiány van: az RTL riportja alapján a magyar kamionsofőrök jelentős része elmúlt ötven éves, utánpótlás pedig alig.

A KSH szerint tavaly minden korábbinál több, legalább 70 ezer külföldi dolgozott Magyarországon. A szakértők szerint ők jellemzően harmadik országbeli munkavállalók, akik nemzetközi óriáscégek miatt jönnek hozzánk. Ilyen például a gödi Samsung-akkumulátorgyár, ahol három éve a munkavállalók több mint fele külföldi vendégmunkás volt, vagy a debreceni BMW-gyárban dolgozó több ezer török vendégmunkás.

A hivatal nem vezet statisztikákat a konténervárosokban és munkásszállókon lakó külföldi dolgozókról. A munkaerő-felméréseikbe csak azok kerülnek be, akik életvitelszerűen magyarországi lakcímen tartózkodnak, és akik legalább egy éve élnek Magyarországon, vagy ennyit terveznek itt lenni.

Forrás: 444.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

3 óra ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

3 óra ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

3 óra ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

1 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

3 nap ago

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki…

4 nap ago