Categories: Hírek

Előbb visít, aztán fékez az új biztonsági rendszer

Miközben a Volvo a teherautókba gyalogosfigyelő rendszer telepítésével kísérletezik, az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) új törvényjavaslatot kezdeményezett, amitől a súlyos sérüléseket okozót balesetek jelentős csökkenését várják – derült ki a hivatal honlapján megjelent  tájékoztatóból .

 

A közlekedésbiztonsági szakértők ajánlják a törvényhozásnak, hogy tegyék kötelezővé az automatikus fékező és a gyalogosvédelmi AEB rendszer telepítését az autókba.

Az AEB különböző értékelőket, kamerákat, radart használva figyeli, milyen akadályok – elsősorban gyalogosok – kerülhetnek a járművek elé. Amikor veszélyt észlel, a műszerfalon fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, hogy fékezzen. Ha ez elmarad, akkor működésbe hozza az automatikus fékezést. Ha a vezető nem tapos eléggé a pedálba, akkor kiegészíti a fékező erőt.

Az AEB rendszerekkel korábban kedvező tapasztalatokat szereztünk – mondta Ann Carlson, az NHTSA vezető tanácsadója. Ezek alacsonyabb sebességnél működtek, ám a hivatal javaslata szerint a kötelezően beszerelendő technológiának 100 kilométer/órás sebességig és éjszaka is működnie kell.

Az NHTSA számítása szerint az új szabály elfogadása esetén évente legalább 360 halálos és legkevesebb 24 ezer sérüléses balesetet előzhetnének meg. Emellett csökkenne a vagyoni kár is például a figyelmetlen tolatások esetén. Sok ütközést el lehetne kerülni vagy legalább mérsékelni lehetne a következményeiket.

Az AES-t és az automatikus fékezést a korábban bevezetett biztonsági intézkedések logikus folyatásának tartják. Jelentőségét a biztonsági öv vagy a légzsák bevezetéséhez hasonlítják.

Forrás: totalcar.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Sok autós még nem is hallott erről az új uniós szabályról – Az ön autóját is érinti!

Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…

20 óra ago

Hatalmas horderejű bejelentésekkel érkezik a Toyota az idei Japán Mobilitási Kiállításon

Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…

2 nap ago

Olcsóbb lesz a jogosítvány: oktató helyett a szülők is taníthatják a kezdő sofőröket

Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…

2 nap ago

Az október 23-i hosszú hétvégén lesz utoljára nyitva a Pesti alsó rakpart 2025-ben

Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…

3 nap ago

Ön is e-cigizik vezetés közben? Mostantól ez tilos lehet – mutatjuk, miért!

Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…

4 nap ago

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…

5 nap ago