Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, a SKODA Octavia lett az év eddigi legnépszerűbb modellje a forgalomba helyezéseket tekintve.
Összesen 2180 darabbal a SKODA Octavia lett a legkelendőbb modell hazánkban, ennyit helyeztek forgalomba eddig a népszerű cseh modellből, derült ki a Datahouse június elsején publikált adataiból. Németh János, a SKODA márkaigazgatója szerint ez az eredmény a gyártás normalizálódásának, az ügyfelek lojalitásának és az értékesítésben dolgozó szakemberek kiemelkedő teljesítményének köszönhető.
„Egyfelől azt látjuk, hogy megindult idén az iparág normalizálódása. Már nem állnak letárolt, félkész járművek alkatrészre várva a gyárudvarokon, folyamatosan érkeznek az autók, lényegesen javultak a szállítási határidők” – mondta Németh János. „Azonban hiába működik a gyártás, ha nem működik az értékesítés: ezért hatalmas köszönet illeti ügyfeleinket, akik a korábbi hosszú szállítási határidők mellett is kitartottak a márka mellett, valamint gratuláció illeti az értékesítési hálózatot, hiszen a kereskedéseinkben dolgozók kemény munkája is kellett ahhoz, hogy ilyen eredményt érhessünk el. Igazán jó hír, hogy az Octavia ráncfelvarrott változata is rendelhetővé vált.”
Forrás: Porsche Hungaria
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…