Categories: Hírek

ÚJ TRÜKK: INFARKTUST SZÍNLELVE RABOLJÁK KI A TAXISOFŐRÖKET

Új trükk: infarktust színlelve rabolják ki a taxisofőröket

 

Hatalmas összeget tulajdonítottak el egy taxisofőrtől, miközben az utas szívinfarktust színlelt. Kiderült, hogy több ilyen eset is történt már.

A taxisofőrök élete sosem volt egyszerű, de most már a segítségnyújtás is kockázatossá vált számukra. Egy 33 éves osztrák taxisofőr hétfőn esett rablói csapdájába: az utasa úgy tett, mintha infarktust kapna, és amíg a sofőr igyekezett segíteni neki, illetve mentőt hívni, bűntársa kirabolta őt.

 

A sofőr egy taxisokból álló csoportban leírta, mi történt vele. Legnagyobb megdöbbenésére kiderült, többen jártak már hasonlóan.

„Hajnali 4 óra körül hívtak a főpályaudvarról. Egy meglehetősen normális kinézetű utas állt a helyszínen két doboz könyvvel, és a hátsó ülésre akarta tenni őket. Megkerülte a taxi hátsó részét, és hirtelen a földön fekve a szívéhez kapott” – kezdte a történetét.

A fiatal sofőr azonnal hívta a mentőket, és folyamatosan nyugtatgatta a férfit, hogy úton van a segítség. Úgy tűnt, a férfi nagyon nehezen kap levegőt – írja a krone.at.

Mikor azonban kiértek a mentősök, a férfi csodával határos módon jobban lett, és nem kért a vizsgálatokból. Felállt a földről, és elsétált, mintha semmi sem történt volna.

„Ettől függetlenül mielőbbi gyógyulást kívántam neki, de azonnal indulnom is kellett egy újabb utasért. A következő helyen vettem észre, hogy hiányzik a pénztárcám!”

Utólag kiderült, hogy miközben a taxisofőr a rosszul lett férfinek igyekezett segíteni, egy bűntársa észrevétlenül a taxihoz osont, majd az ajtónál lévő rekeszből kiemelte a taxis pénztárcáját, amiben 750 euró volt, ami közel 300 ezer forintnak felel meg.

Miután megosztotta a sofőr a történetét, kiderült, hogy rajta kívül számos más taxissal is történt már ilyen. Volt, akinek ugyanilyen módszerrel tulajdonították el a táskáját, mobiltelefonját és egyéb értékes eszközeit.

A taxisok egytől egyig aggódnak amiatt, hogy ezután mégis ki mer majd segítséget nyújtani egy hirtelen rosszul lett utasnak?

Forrás: acnews.hu Kép: illusztráció

OldA

Recent Posts

Hová tűntek az autók kapaszkodói? Meglepő, mire valók valójában

Van egy apró alkatrész, amely évtizedek óta szinte észrevétlenül lapul az autók utasterében. Sokszor csak…

19 óra ago

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2 nap ago

Robotaxiként tér vissza a Toyota bZ4X: elindul a sofőr nélküli flotta

A Toyota egyedi, önvezető bZ4X-eket gyárt majd a Waymo számára, az első japán tesztflotta 2027-ben…

3 nap ago

Egyre többen vennének hibridet a villanyautó után

Egy év alatt 23-ről 28 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi villanyautójuk után legközelebb…

4 nap ago

Megszűnik a hagyományos osztrák autópálya-matrica, átveszi a helyét az elektronikus rendszer

December 1-től csak a jármű rendszámának megadásával, elektronikus díjfizetés után lehet majd használni Ausztria fizetős…

5 nap ago

Felkészülni, hétfőtől bedugul Buda egyik csomópontja

Aki teheti, kerülje Buda belső részének déli felét, villamosvonal-felújtás miatt csúcsidőben rémálommá válhat a Bartók…

6 nap ago