Categories: Hírek

Márciusban csaknem tízezerre emelkedett az import használtautók száma

Márciusban 9715 használt személyautót hoztak be az országba, ami az elmúlt fél év legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8834-et 10 százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7510-et pedig 29 százalékkal haladta meg – ismertette a DataHouse frissen közzétett előzetes adatait a JóAutók.hu használtautó-piaci portál szerdán.

 

Az MTI-nek küldött közleményük szerint a használtautó-import mennyisége az év első három hónapjában 26 695 volt, ami 24 százalékkal elmarad az előző év hasonló időszakában regisztrált 35 313-tól.
Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 29 561 volt, ami 3 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi 28 688-at.
A első negyedévben a rezsiköltségek és az infláció által keltett bizonytalanság egyre kisebb hatást gyakorolt a használtautó-import alakulására, valamint sokat segített a forint árfolyamának kedvező alakulása – idézte a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját.
A szakember hozzátette: arra számítanak, hogy az év további részében a havi szintű használtautó-import újra a tízezer feletti tartományba kerül majd vissza.
A behozott használt autók közötti márkasorrend a korábbi évek mintáját követte az első negyedévben: a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,5 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 9,3 százalékkal, a Ford a harmadik lett 9,1 százalékkal, negyedik az Audi 6,4 százalékkal, ötödik a Mercedes 5,7 százalékkal, hatodik a BMW 5,3 százalékkal – áll a közleményben.

MTI

 

Double D

Recent Posts

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

20 óra ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

20 óra ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

21 óra ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

2 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

4 nap ago

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki…

5 nap ago