Categories: Hírek

Taxiként bármikor visszatérhetne az Uber

A Jobbik a taxisok mostani árai miatt nagyon támogatná ezt. Csepreghy Nándor szerint jogszabályi akadálya ennek nincs, csak éppen taxiként kellene működni.

 

Mikor térhet vissza hazánkba az Uber?

Erre várt választ Lázár János építési és  közlekedési minisztertől a jobbikos Lukács László György, aki szerint a legutóbbi emelés után egy év alatt csaknem 50 százalékot emelkedtek a taxisok tarifái, meghaladva az általános infláció, az Európa-rekorder élelmiszerár-emelkedés mértékét.

 

A Jobbik-Konzervatívok, mint konzervatív közösség úgy gondolja, hogy a jelenlegi árképzés és a minden kontroll nélkül elszabaduló taxis tarifák nem normálisak.

Pártja szerint a díjak alacsonyabbak lennének egy olyan tisztességes versenyhelyzetben, amikor újra megjelenhetnének a személyszállítási piacon a fuvarmegosztó applikációval rendelkező vállalkozások. Lukács László György érvelése szerint mára bebizonyosodott, hogy azok az országok válságállóbbak, amelyekben az ilyen és hasonló technológiai újítások jelen vannak, ezért rákérdezett a miniszternél, hogy
van-e lehetőség a szabályozás megváltoztatására, a 21. századi személyszállítás támogatására, illetve arra, hogy meddig hagyja a kormány, hogy egekbe emelkedjenek a taxis tarifák?

Lázár János miniszter megbízásából helyettese válaszolt. Csepreghy Nándor szerint a taxisok áraira egyáltalán nem tért ki, de közölte, hogy az Uber magyarországi működésének nincs jogszabályi akadálya.

Azt írta, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény és a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendelet alapján autóval bármilyen ellenérték fejében végzett közúti személyszállítási szolgáltatás kizárólag személytaxi-szolgáltatásként vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatásként végezhető.

Csepreghy Nándor hozzátette, ha az Uber hivatalos személytaxi-szolgáltatásként akar működni, annak egyetlen feltétele a minden taxis vállalkozásra vonatkozó szabályok betartása.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Megúszták az idős sofőrök: nem kell ötévente megújítani a jogsit

Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli…

8 óra ago

A rendőr megállította a szabálytalan robottaxit, de nem volt kit megbüntetni

A Szilícium-völgy egyik külvárosi részén, San Brunóban szokatlan rendőri intézkedés történt hétvégén. A rendőrök egy…

8 óra ago

Szerdától már egy ezresért kibuszozhat a reptérre a 100E busszal

Október 1-jétől már csak 1000 forintba kerül a jegy a budapesti 100E reptéri buszokra, amennyiben…

8 óra ago

Pórul járhatnak a teslások: felárat kell fizetni, ha túl sokat töltenek

Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák…

8 óra ago

Budapest, Miskolc és Debrecen után Szegeden is elindul az Uber!

Az Uber Budapesten több, mint egy éve, Miskolcon idén júniusban, Debrecenben idén júliusban indította el…

1 nap ago

Alíz rosszul tudta és majdnem ráfaragott – mennyi idő után évülnek el a büntetőpontok? Itt a teljes lista, miért mennyi jár

Nem sokon múlt, hogy ugorjon olvasónk jogosítványa: Alízt azért csípték el, mert telefonált vezetés közben.…

2 nap ago