Categories: Könyvelés

Személyi jövedelemadó bevallás 2022

Van egy-két újdonság!

 

Sok vállalkozó saját maga intézi bevallásait, például az szja bevallást is. Ezúttal viszont javaslom nem rutinból kitölteni; van ugyanis néhány változás.

 

Mindenképpen érdemes a bevallás kitöltése előtt az eszja.nav.gov.hu oldalon a NAV által elkészített tervezetet átnézni. Itt azok a tételek szerepelnek, amelyeket a kifizetők adatszolgáltatása alapján tüntetett fel az adóhatóság. Ilyen például a táppénzzel kapcsolatos jövedelem, és a levont adóelőleg. Ez az, ami miatt még az egész évben kata adózóknak is érdemes átnézni a tervezetet.

A NAV által elkészített tervezetben szereplő tételek száma egyre nő, ma már például a részvényekkel, osztalékkal kapcsolatos adatok is teljes körűen szerepelnek.

Az egyéni vállalkozók vállalkozással kapcsolatos adatai azonban egyelőre nem találhatóak a tervezetben (holott elvileg már minden fillér bevételünkről tud a NAV), így azokat nekünk kell kipótolni.

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy sokaknak – többek között nekem – az elmúlt már több mint öt év alatt sem sikerült megbarátkozniuk a webes felületen kitölthető bevallás logikájával, így továbbra is az Általános Nyomtatványkitöltő segítségével az 53-as (ez évben a 2253-as) nyomtatványon küldik az adatokat. Ebben az esetben, a tervezetben szereplő adatokat át kell másolni a nyomtatvány megfelelő rovatába.

Az átalányadózó egyéni vállalkozók – amennyiben a vállalkozáson kívüli jövedelmük nincs – a személyes adatok és a dátum kitöltése után rögtön a 13-01-es lapra ugorhatnak. Ennek első pontjában kell nyilatkozni a jövedelemszámítási módról: tételes, átalányadós, részben katás, stb. (a katás bevételt ebben a bevallásban nem kell feltüntetni!).

Az újdonság ugyanezen blokk hármas sorában található, aminek bejelölésével jelezzük, hogy a kedvezményes – 20 százalék jövedelemtartalmú – átalányadózók vagyunk. Ennek elmulasztása esetén a program a 60 százalékos jövedelemtartalommal számol! (a 2.-es pontot ne babráljuk, az a kereskedőkre vonatkozik)

 

A (D) és az (E) pont az átalányadózás választásáról, vagy megszüntetéséről szól. Csak akkor kell jelölnünk, ha változtatni szeretnénk, a folytatólagos állapotot nem kell jelezni.

 

Ha bejelöltük az adózási módot, és az – legalább részben – átalányadózás, máris ugorhatunk a 13-06-os lapra. A dátum beírása után (a katás időszakot hagyjuk ki!) beírjuk az átalányadózásban elért bevételt és a következő sorban máris megjelenik a számított jövedelem. Ezt eddig külön ki kellett számolni és beírni, mostantól a program számítja a 13-01-es lapon megadottak szerint.

Eleinte furcsa lesz, hogy egyeseknél a nulla jelenik meg jövedelemként. Miért van ez? Mert 2021-re már érvényes volt az a szabály, hogy az átalányadózók az éves minimálbér feléig, 2022-ben 1.200.000 forint jövedelemig nem fizetnek adót. Taxis vállalkozók ezt a jövedelmet tavaly 6 millió forintos árbevételnél érték el. A hatmilliós határ meghaladásakor is csak a fölöttes rész számít adóköteles jövedelemnek.

 

A bevallási nyomtatvány többi eleme nem tartalmaz változásokat, legalább is, ami az átalányadózókat illeti.

A bevallás beküldési határideje május 22.-e hétfő.

-oli-

 

Double D

Recent Posts

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

13 óra ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

2 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

2 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

3 nap ago

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

„Ma egy dühöngő autós – egy taxisofőr – paprikaspray-jel fújta le az egyik buszsofőrünket, aki…

6 nap ago