Categories: Hírek

Minden idők egyik legnagyobb razziáját tartották meg a belvárosban – videó

A rendőrség nagyszabású ellenőrzést tartott péntek éjjel az 5., 6. és 7. kerületben, amely során találtak kábítószert, körözött bűnözőt, és elfogtak részeg sofőröket, meg hamis drogokkal üzletelő embereket. A rendőrök videót is közzé tettek a razziáról.

 

93 rendőr 24 autóval tartott ellenőrzést a belvárosban március 24-én 19 órától másnap hajnali 5-ig.
ÖSSZESEN 607 EMBERT IGAZOLTATTAK, 307 AUTÓT ELLENŐRIZTEK ÉS 248 ESETBEN VETTÉK BE AZ ALKOHOL SZONDÁT.

 Kilenc embert elfogtak, tizenhármat a kapitányságra is bevittek. Négy embernél biztonsági intézkedésre, hatnál szabálysértési feljelentésre került sor. Ezek mellett 34 embernek helyszíni bírságot, négynek pedig közigazgatási birságot kell fizetnie.

35 TAXIST IS ELLENŐRIZTEK, KÖZTÜK NÉGY SZABÁLYTALAN SOFŐRT TALÁLTAK.

Egy embert egyedi azonosítójellel visszaélés, egy másikat ittas vezetés, egy harmadikat kábítószer birtoklása, ezek mellett még három embert garázdaság miatt fogtak el. Volt olyan igazoltatott, akit testi sértés miatt körözött a bíróság, két embert pedig szabálysértés miatt.

 

Öt embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanújával fogtak el, egy embert lopás miatt, három embert mintavétel, két embert pedig engedély nélküli vezetés miatt vittek be a kapitányságra.

Az egyik férfi kamudroggal próbálta átverni a vásárlóit. H. Bálint ugyanis a gyanú szerint 20 óra 47 perc körül az erzsébetvárosi Dob utcában több tasak növényi törmeléket és port árult.

AZ IGAZOLTATÁS SORÁN A FÉRFI AZT MONDTA A RENDŐRÖKNEK, HOGY AMIT PRÓBÁL ELADNI, AZ NEM KÁBÍTÓSZER, HANEM MAJORÁNNA ÉS PORCUKOR, ÉS HETI KÉTSZER-HÁROMSZOR EZZEL EGÉSZÍTI KI A FIZETÉSÉT.A férfit csalás miatt hallgatták ki a rendőrségen, a nála talált anyagok vizsgálata még folyamatban van.
A rendőrök két gyermekotthonból szökött fiatallal kapcsolatban is intézkedtek és egyszer mentőt is kellett hívniuk valakihez. További eljártak még az akció során lejárt műszaki, tiloson való áthaladás, záróvonal átlépés, buszsáv szabálytalan használata, szabálytalan sötétítő fólia használat, közterületi italozás, koldulás, ittas vezetés és biztonsági öv használatának mellőzése miatt is. A belváros biztonsága érdekében rendszeresen lehet számítani hasonló komplex ellenőrzésekre.

Forrás: origo.hu

OldA

Recent Posts

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a…

21 óra ago

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig - tájékoztatta…

21 óra ago

Lehet, hogy mégsem új a szalonautód? Az újautó-forgalmazók mocskos kis titka

Ha szalonból vásárolunk újautót, azt feltételezzük, hogy egy teljesen új, hibátlan és kifogástalan terméket kapunk…

21 óra ago

Majdnem frontális balesetet okozott egy önvezető taxi – az utas csak imádkozhatott

San Franciscóban december 9-én egy önvezető Waymo-taxi kis híján balesetet okozott, amikor hirtelen a szembejövő…

2 nap ago

Már nem a kipufogógáz a legnagyobb bűnös: más forrása van az autós szennyezésnek

Ausztriai kutatók vizsgálata szerint a járműtechnológia fejlődése olyan szintre érhet el, amikor már az út…

4 nap ago

Letöltendőt kértek a taxival karambolozó nagykörúti drogos ámokfutóra és az utasaira

Börtönbe küldené a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azt a 28 éves R. Györgyöt, aki…

5 nap ago