Categories: Hírek

Buszsáv helyett kerékpársáv – nehezebb lesz a taxisoknak

Belvárosi autópályák helyett újjáéledő sugárutakat akar Karácsony

 

A főváros vezetése elkötelezett, hogy a jelenlegi belvárosi “autópályák” helyett újjáéledő sugárutak legyenek Budapesten, ezért a városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítja meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester az MTI tudósítása szerint.

A főpolgármester az online is követhető sajtótájékoztatóján elmondta: lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, és szeretnék kihasználni az átépítés nyújtotta “történelmi” lehetőséget, ezért a kerületekkel, szakmai szervezetekkel egyeztetve kidolgozták az érintett városrészek fejlesztésének koncepcióját.

Mint mondta, a cél az, hogy a jelenleg “városi autópályaként” működő utak közlekedési jelentősége megmaradjon, miközben a minőségi élettér kialakításával “visszatérjen az élet” az utcákra. A főpolgármester elmondta, a fejlesztéseket európai uniós forrásból – több ütemben – 2030-ig szeretnék megvalósítani.

A fejlesztés része, hogy az érintett utakon új gyalogátkelőket alakítanak ki, mert “nem lehet az aluljárókba száműzni az embereket”. A metrópótláshoz kialakított buszsávok révén csökkent a belvároson átmenő forgalom, a város alkalmazkodott ehhez, de ha visszaadnák ezeket a sávokat az autósoknak, akkor a forgalom a jelenlegi duplájára nőne. Ezért uniós forrásból ott, ahol lehet, kerékpársávvá alakítják ezeket a buszsávokat, így a Váci úton kifelé a Dózsa György útig, az Üllői úton pedig a Kálvin tér és a Népliget között.

A tervek között szerepel, hogy ahol lehet, a dízelbuszokat trolibusszal váltják ki, a 9-es buszt Kőbánya-városközpontig meghosszabbított 72-es trolibusz váltaná ki. Szándékuk a zöldterületek növelése is a fővárosban, ennek részeként újul meg a Városháza park.

Abban nincs politikai vita, hogy a népligeti és a Nyugati téri felüljáróra hosszú távon nincs szükség, azok rontják a városképet, rossz műszaki állapotban vannak, és olyan forgalmat hoznak létre, amit a belváros nem tud levezetni. A tervek szerint ezeket 2026 után elbontják – jelentette be a főpolgármester.

Karácsony Gergely elmondta azt is, tervezik a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos visszaépítését, és a villamosok összekötését a Lehel tértől a Deák térig, így Újpesttől a XI. kerületig fonódó villamoshálózatot lehetne létrehozni a pesti oldalon, olyan átszállási lehetőségekkel, amelyek sok százezer ember életét könnyítenék meg.

Kiemelte: ez egy olyan jövőkép, amely minden budapesti érdekét szolgálja, egyben visszaadja a 150 éves Budapest méltóságát, “ahol nem az autópályák találkoznak, hanem az emberek találkoznak”. A cél az, hogy – ahogyan a Blaha Lujza téren a felújítás után – visszaköltözzön az élet oda, ahonnan az elmúlt évtizedek hibás döntéseivel száműzték – jelentette ki.

Forrás: 24.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Sötéten látja a jövőt a BYD alelnöke, megszűnhet a kínai autógyártók jelentős része

A világ legnagyobb elektromos járműgyártója szerint a túlzott gyártási kapacitás és az árháborúk fenntarthatatlanná teszik…

6 óra ago

Kijelző nyomkodásért büntettek meg egy autóst

A pórul járt autós csak egy képernyőre telepített fontos funkciót akart beállítani az esőben, aminek…

1 nap ago

Kezdődik a tanév – vizsgáznak az iskolautcák

 Két fővárosi iskolánál, a XIV. és a XVII. kerületben rajtol a BKK által koordinált Iskolautca-program,…

2 nap ago

Előnyben a közösségi közlekedés – ideiglenesen egyirányúsítják a Népszínház utca egy szakaszát szerdától

Gyorsabban és pontosabban közlekedhetnek a villamosok a Népszínház utcában: a közösségi közlekedés előnyben részesítése miatt…

3 nap ago

Az Országos Taxis Szövetség leveleiből

Tisztelt Elnök úr! Sokszor hallottam már Önt nyilatkozni rádióban, tévében, és úgy vettem észre, hogy…

3 nap ago

Betilthatják a villanyautók egyik spórolós megoldását

Valós előnyük nem összemérhető a biztonsági kockázatukkal. Kínai autóipari hatóságok új, hangsúlyosan biztonsági szempontokra épülő…

4 nap ago