Kevesebb lesz az alvásidőnk a hétvégén a szombat éjszakai nyári időszámításra átállás miatt, ha nem figyelünk erre. Az órák egy órával előre állítása valóban új időszámítást jelent a szervezet számára, amit sokan megszenvednek.
Az óraátállítás eltörlése valamennyi uniós országban kötelező, ennek időpontja, és főként a megfelelő időzónában történő megállapodás kérdése azonban még nagy vitákat kavar.
Az Európai Unió nemrég azonban úgy döntött, hogy 2024-ben minden országnak választani kell egy végleges időszámítást.Így az idei év lehet az utolsó, amikor még szervezetünknek túl kell esnie ezen a nem épp kellemes folyamaton – írja a Bors.
A Magyar Alvás Szövetség a kormányzati döntések előtt javasolja a szakemberek és a közvélemény érveinek a meghallgatását is.
Megfontolandó lehet akár a jelenlegi időzóna, a GMT+1 váltás lehetősége, vagy más kronobiológiai javaslatok figyelembe vétele.
Az alvatlanság kora – ahogy a Magyar Alvás Szövetség nemzetközi konferenciáján jellemezték a Magyar Tudományos Akadémián néhány napja a szakemberek a Covid-világjárvány utáni időszakot – új életmód és egészség-szemléletváltást kíván – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke, – nem hosszabbíthatjuk tovább következmények nélkül a nappalokat az éjszakai alvásidő rovására.
Forrás: life.hu Kép: illusztráció
Egy új uniós rendelet lépett hatályba, amelyről még alig hallottak az autósok, pedig mindenkit érint…
Október 30. és november 9. között, Tokióban kerül megrendezésre a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállítás, amely…
Németországban költségcsökkentő reformra készülnek a jogosítványszerzésben: miután a mobilokba költöztetik az elméleti képzést, a bukás…
Változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával búcsúzik az idei szezon a Pesti alsó rakparton. A hosszú…
Egy német sofőrt 150 euróra, vagyis közel 58 000 forintra büntettek, mert vezetés közben az…
Az október 23-ai rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 26-ig Budapest több…