Categories: Hírek

Pisztolyt fogtak a budapesti taxisofőrre

Sándort nem akarták kifizetni agresszív utasai – Rémisztően megugrott a támadások száma

 

Mint egy hollywoodi akciófilmben: az utas fizetés helyett fegyvert rántott és utasította a sofőrt, hogy hajtson a városon kívülre.

Egy átlagember nem biztos, hogy megbirkózott volna ezzel – mondta mindenféle nagyzolás nélkül Mecenzóf Sándor, a Főtaxi sofőrje.

A taxis egy fegyver csövével nézett szembe, a pisztolyt pedig az anyósülésen ülő utasa szegezte rá.

Aznap este két férfi szállt be a kocsimba. Csak azután jöttem rá, hogy részegek, amikor már bent ültek. Ilyen esetekben mindig mérlegelnünk kell, hogy elvisszük-e az utast, hiszen jogunkban áll megtagadni a fuvart, ha ittas személyekről van szó, de azt gondoltam, nem megyünk messzire, gyorsan túl leszünk rajta.

Sándornak annyiban igaza volt, hogy nem mentek messzire, abban viszont már nem, hogy könnyedén túl lett volna a fuvaron. Amikor ugyanis megérkeztek a címre és a fizetésre került volna a sor, az utasok nem akarták odaadni a pénzt. Öt perces huzavona kezdődött, a taxis győzködni próbálta a két férfit, a végén már azzal is megelégedett volna, ha egyszerűen kiszállnak.

Két nagydarab férfiről volt szó, az egyikük, aki elöl ült, egyszer csak előhúzott egy pisztolyt és rám fogta. Utasított, hogy induljak el, majd miután két saroknyira jutottunk, közölte, hajtsunk ki a városból.

Sándor érezte, ezt nem szabad megtennie: elindult, ám egy kis idő múlva visszament az eredetileg megadott címre, majd mondta a két férfinek, hogy akármi is lesz, itt az út vége.

A fegyveres kérdezte: nem ijedtem meg? Mondtam, hogy de, nagyon, ám nem vagyok hajlandó tovább menni – emlékezett vissza. – A két férfi végül kiszállt az autóból és úgy döntött, hagynak elmenni.

A Főtaxi felmérése szerint az utóbbi hónapokban ijesztően megugrott a sofőröket ért támadások száma. Míg tavaly januárban összesen egy ilyen esetet regisztráltak, addig 2023 első hónapjában már hat bűncselekmény történt. Van példa rablási kísérletre, más közlekedők részéről elkövetett tettlegességre is, de a legjellemzőbb az, hogy egy-egy fizetni nem akaró utas válik agresszívvé, ilyen esetekben előkerült már a kés is, de olyan is volt, hogy fojtogatni kezdték a kormány mögött ülőt. Ráadásul mostanában már nem az éjszaka a veszélyesebb, nappal több inzultus éri a taxisokat.

Tavaly és tavalyelőtt mintegy ezer-ezer esetben távoztak fizetés nélkül az utasok, de ezen utasok száma 2022 novemberétől folyamatosan nő. Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója elmondta, hogy a képzéseken sofőrjeiket már felkészítik az ilyesfajta esetek kezelésére is.

Forrás: blikk.hu Kép: illusztráció

Double D

Recent Posts

Megúszták az idős sofőrök: nem kell ötévente megújítani a jogsit

Elutasították azt az uniós tervezetet, miszerint szigorúbb orvosi felülvizsgálat vonatkozna azokra a 70 éven felüli…

24 óra ago

A rendőr megállította a szabálytalan robottaxit, de nem volt kit megbüntetni

A Szilícium-völgy egyik külvárosi részén, San Brunóban szokatlan rendőri intézkedés történt hétvégén. A rendőrök egy…

24 óra ago

Szerdától már egy ezresért kibuszozhat a reptérre a 100E busszal

Október 1-jétől már csak 1000 forintba kerül a jegy a budapesti 100E reptéri buszokra, amennyiben…

24 óra ago

Pórul járhatnak a teslások: felárat kell fizetni, ha túl sokat töltenek

Eddig csak az Egyesült Államokból ismerhették, most azonban itthon is kénytelenek lesznek megbarátkozni a Teslák…

24 óra ago

Budapest, Miskolc és Debrecen után Szegeden is elindul az Uber!

Az Uber Budapesten több, mint egy éve, Miskolcon idén júniusban, Debrecenben idén júliusban indította el…

2 nap ago

Alíz rosszul tudta és majdnem ráfaragott – mennyi idő után évülnek el a büntetőpontok? Itt a teljes lista, miért mennyi jár

Nem sokon múlt, hogy ugorjon olvasónk jogosítványa: Alízt azért csípték el, mert telefonált vezetés közben.…

3 nap ago