A téli szezonban a legtöbb szervizben már egyszer emelt árat, de ez nem fedezte a kiadásokat, így újabb emelésre készülnek – írta meg az atv.hu.
A forint erősödésének köszönhetően a termékek drágulása megtorpanni látszik, azonban a gumiszervizek kénytelen árat emelni a tavaszi szezonban is a megnövekedett rezsiszámlák miatt – írja az Index.
A lap felidézte, hogy a téli szezonban átlagosan ötből négy gumiszerviz megemelte a szolgáltatási árait. Az Abroncs Kereskedőház (AKH) országos felmérése szerint a gumiszervizek mindössze 17 százaléka tartotta fenn a korábbi díjszabást, a válaszadók 45 százaléka 5-10 százalékkal emelte az árait, míg 38 százalékuknál 15 százalékos, vagy annál is durvább drágulás történt. A kutatás több száz független gumiszerviz bevonásával készült, és az AKH szerint az volt a célja, hogy a fogyasztók és a szakma felé egyfajta előrejelzésként szolgáljon.
Jön az újabb áremelés
A felmérésben válaszadók 68 százaléka jelezte, hogy a korábbi díjemelései nem, vagy csak részben fedezték a megnövekedett kiadásait. Minden második megkérdezett azt vallotta, hogy többet kellett volna emelnie a mai rezsiárak ismeretében, 18 százalékuk pedig egyértelműen kijelentette, hogy nem volt elegendő az előző áremelés.
A többség a jövőben megfontolja, vagy biztosan tervezi a további áremelést a 2023-as tavaszi szezonra. A válaszadók 65 százaléka 10 százalékos, vagy annál is nagyobb emelést tervez. A felmérésből az is kiderült, hogy a szervizek közel harmada még bizonytalan az áremeléssel kapcsolatban.
“Összességében elmondható, hogy a növekvő rezsiárak nyomására a szolgáltatók nagy része kénytelen a díjakon emelni a tavaszi szezon közeledtével, függetlenül a lokációtól – fogalmazott Pollák Péter, az AKH kereskedelmi és marketingigazgatója.
A kuatás szerint az emelés mértéke várhatóan elmarad majd a korábbi évek 15-20 százalékos szintjétől. A megkérdezettek 52 százalékánál fogna majd vastagabban a ceruza ezután. Azonban az is kiderült, hogy ahol újabb drágulás lesz, ott annak mértéke ötből négy helyen további 5-10 százalék lesz.
Forrás: atv.hu Kép: illusztráció
Teljesen megváltozhat a használt autók adásvétele az Európai Unió országaiban. Egy új rendelettervezet szerint a…
MÉG LEHET JELENTKEZNI A MULTIRIDER 2025 VERSENYRE A Magyar Autóklub idén is megrendezi a MultiRider…
Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. augusztus 9. és augusztus 23. között…
A külföldi bankkártyás fizetés kényelme vitathatatlan, azonban van, amire nem árt odafigyelni. Sokan épp ilyenkor…
Egy gyorshajtás, egy kagyló a zsebbe, vagy egy rossz parkolás – és máris több tíz-…
A német gyártó befejezi az ID-sorozatot, legalábbis ami a névadást illeti. A Volkswagen lezárja az…